Kisalföld logö

2019. 02. 16. szombat - Julianna, Lilla -2°C | 9°C Még több cikk.

MSZP: vádaskodás, hogy a Fidesz megvette a pártot

Vádaskodásnak minősítette az MSZP Soros György csütörtöki, Davosban tett kijelentését.
Vádaskodásnak minősítette az MSZP Soros György csütörtöki, Davosban tett kijelentését, amely szerint Orbán Viktor megvásárolta a szocialisták vezetőit.

A szocialista párt pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "a Fidesz szerint Soros zsebében vagyunk, Soros szerint a Fidesz vette meg az MSZP-t".
    
Ha valaki, hát Soros György pontosan tudhatná, milyen nehéz védekezni egy alaptalan hazugság ellen - folytatták, kifejtve: eddig 47 képviselőjelöltjüket visszaléptették, és partnereikkel létrehozták a változás szövetségét a Fidesz bukásának érdekében, az MSZP tehát komoly árat fizetett a kormányváltásért.
    
"Ezek után persze lehet még vádaskodni, de ez ugyanolyan mese, mint a nem létező Soros-terv" - értékeli az ellenzéki párt, amely reagálását úgy zárta: a Fidesz kampánya egyetlen emberről szól, Soros Györgyről, az ő programjuk pedig minden magyar jövőjéről.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

V4 - Mindenki egyért, egy mindenkiért - videó

V4 - Mindenki egyért, egy mindenkiért - videó
Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán osztotta meg péntek reggel a videót. Tovább olvasom