Kisalföld logö

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 31°C Még több cikk.

Látogatóközpontot hoznak létre a Recski Nemzeti Emlékhelyen

A várhatón 2022-re előkészülő kiállítás előkészítő munkálatait 558 millióval támogatja a kormány.
Látogatóközpontot hoznak létre a Recski Nemzeti Emlékhelyen, a várhatón 2022-re előkészülő kiállítás előkészítő munkálatait 558 millió forinttal támogatja a kormány - közölte Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára kedden Budapesten.

Az államtitkár kiemelte: a beruházás célja, hogy egy 21. századi kihívásoknak minden szempontból megfelelő emlékhelyet alakítsanak ki, ahol a következő generációk megismerhetik a kommunista terror igazi arcát, igazi borzalmait.

Schneller Domonkos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár elmondta: a kormány a beruházás előkészítésével a kiemelt kormányzati beruházások központját jelölte meg.

A központ feladata lesz, hogy nyílt versenyben kiválassza azt a műhelyt, amely a Recski Szövetséggel szorosan együttműködve, a fiatalok véleményét is meghallgatva kidolgozza a kiállítás koncepcióját.

Ezt követi majd az építészeti tervpályázat, amellyel kiválasztják az épületegyüttes tervezőjét - tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

726 új családi bölcsődei férőhely létesül

726 új családi bölcsődei férőhely létesül
A kormány ehhez 465 millió forint támogatást ad. Tovább olvasom