Kisalföld logö

2019. 01. 18. péntek - Piroska -1°C | 8°C Még több cikk.

Kapuvár utcát avattak Londonban

Folytatás az 1. oldalról.

– Először 1993-ban jöttünk vissza Kapuvárra és szembesültünk azzal, hogy a helyi izraelita temető milyen romos állapotban van – mondta Abelesz Erzsébet. Ám az akkori polgármester, Varga Gyula segítségével sikerült a temetőt rendbe hozatni. A család azóta rendszeresen visszajár szülővárosába és ahogy az egyik testvér, Abelesz Benő megjegyezte, nem tudták elfelejteni Kapuvár vezetőinek segítségét.
Abelesz Ernő építési vállalkozóként dolgozik az angol fővárosban. Egyik legutóbbi épületegyüttesének befejezése nyomán született az az ötlet, hogy az új városrész egyik utcáját nevezzék el szülővárosukról.
„ A múlt péntek óta – a londoni önkormányzat engedélyével – létezik egy Kapuvár utca az angol fővárosban.”
Hozzátette, az angol nyelvben természetesen nem fordítják le a számukra furcsa nevet, így a londoniaknak még problémát okoz Kapuvár nevének kiejtése. – Büszkék vagyunk arra, hogy szülővárosunkat így Londonban is megismerhetik – mondta Abelesz Ernő. Az egyik rokon, Grosz Sándor humorosan hozzátette, a turistáknak szóló útiterv részeként ezentúl nemcsak az Abbey Roadot ajánlják az odalátogatóknak, hanem a Kapuvár utcát is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irán tárgyalna az uránról

Teherán „elfogadható tárgyalási alapnak” ítélte vasárnap az

európai… Tovább olvasom