Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Jövőre ismét jönnek a szabad vasárnapok

A KDNP törvényjavaslata havi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést írna elő.
Havi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést írna elő az a törvénymódosító javaslat, amelyet a KDNP az év végéig a parlament elé terjeszt - írja szerdai számában a Magyar Idők a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetére hivatkozva.

Bubenkó Csaba, az érdekképviselet elnöke a lapnak azt is elmondta: óriási a felháborodás a dolgozók körében, akikre azt kényszerítik, hogy november végéig vegyék ki idei szabadságaikat, mivel decemberben minden munkaerőre szükség van a létszámhiányos boltokban.

Mint mondta, aláírásgyűjtést kezdeményeztek, mert úgy érzik, a vállalatok kihasználják, hogy jelenleg semmilyen piacszabályozó intézkedés nem védi a munkavállalókat. A szakszervezet azt akarja elérni, hogy a kötelező vasárnapi munkavégzés tilalmának feloldása után is biztosítottak legyenek a szabad hétvégék és a méltányos munkakörülmények a jellemzően túlóráztatott munkavállalók számára.

Bubenkó Csaba jelezte: aláírásgyűjtésük arra is irányul, hogy a jövőben december 24-ét is nyilvánítsák a családok ünnepének, s így több százezer munkavállalónak ne kelljen a fogyasztást szolgálnia.

Hozzátette: az érintettek felháborítónak tartják azt is, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége támadja a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását. Szavai szerint a munkaadói szervezet a vasárnapi boltzár bevezetése előtt is azzal riogatott, hogy több tízezer ember kerül majd utcára, és súlyos veszteségek érik a nagy cégeket, miközben ebből semmi nem valósult meg, ráadásul azóta elismerték, hogy gazdasági számítások sem támasztották alá akkori érveiket.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötből négy magyar megszüntetné az óraátállítást

Ötből négy magyar megszüntetné az óraátállítást
Az idén október 30-án, vasárnap éjjel 3 órakor kell visszaállítani az órákat 2 órára, ekkor veszi… Tovább olvasom