Kisalföld logö

2019. 06. 24. hétfő - Iván 18°C | 28°C Még több cikk.

Fidesz: az LMP-re egyszer sem lehetett számítani Magyarország védelmében

A Fidesz-frakció közleménye szerint az LMP mást mond és mást cselekszik.
Az LMP-re egyszer sem lehetett számítani Magyarország védelmében, a katonák és rendőrök illetményemelésében - közölte a Fidesz-frakció szombaton az MTI-vel Demeter Márta (LMP) országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára reagálva.

Demeter Márta azt mondta: az LMP halaszthatatlannak tartja a hon- és rendvédelmi területen dolgozók létszámának emelését, valamint illetményalapjuk 60 ezer forintra emelését.
Hozzátette: a honvédségnél és a rendvédelmi szerveknél is óriási a létszámhiány, valamint a fluktuáció - az újonnan belépők nagy része mindössze néhány hónapot követően távozik az állományból.

A Fidesz-frakció közleménye szerint az LMP mást mond és mást cselekszik, most a honvédelemről és a katonák illetményemeléséről beszél, miközben az elmúlt években egyszer sem lehetett rájuk számítani Magyarország védelmében, a katonák és rendőrök illetményemelésében.

Kiemelték: az LMP a többi ellenzéki párttal együtt nem támogatta a honvédelmet erősítő költségvetéseket sem.

Kitértek arra, hogy 2010 óta jelentősen nőtt a honvédség és a rendőrség létszáma, megsokszorozódott az önkéntes tartalékosok száma, a katonák és rendőrök illetménye pedig 2016 és 2019 között átlagosan 50 százalékkal nő.

Ha az LMP-nek valóban fontos az illetményemelés, akkor támogassa a jövő évi költségvetést, amely újabb 5 százalékos illetményemelésre ad lehetőséget - közölte a nagyobbik kormánypárt frakciója.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz-KDNP: a ˝Soros-hálózat˝ a nemzeti kormányok eltávolításán dolgozik

Fidesz-KDNP: a ˝Soros-hálózat˝ a nemzeti kormányok eltávolításán dolgozik
Hollik István szerint Soros György nem csinál titkot a szándékából, hiszen a Nyílt társadalom című… Tovább olvasom