Kisalföld logö

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 16°C | 26°C Még több cikk.

Elkészült az új adóslista

A lista egyebek mellett tartalmazza az adós állampolgár vagy cég nevét, azonosító adatait, tartozásának jogcímét és összegét.
Elérhető augusztus elsejétől a hatóságok számára az új végrehajtói adóslista, a lajstrom az ország végrehajtóinak valamennyi ügyét nyilvántartja, így a fizetési nehézségbe keveredő cégek mellett azokat a magánszemélyeket is számba veszi, akik ellen végrehajtási eljárást kezdeményeztek a hitelezők - írta a Magyar Nemzet hétfőn.

A lapnak Császti Ferenc, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara ügyvezető alelnöke elmondta: a lista egyebek mellett tartalmazza az adós állampolgár vagy cég nevét, azonosító adatait, tartozásának jogcímét és összegét. A rendszer emellett információkat tartalmaz a hitelező kilétéről, valamint arról, hogy az eljárást melyik végrehajtó folytatta le, a végrehajtás mikor és milyen körülmények mellett fejeződött be.

A szakember szerint az adóslista - amely tíz évig őrzi az információkat - érdemi segítséget nyújthat a körbetartozás megfékezéséhez, a gazdasági viszonyok tisztulásához.

Olvasóink írták

  • 7. oxana 2013. szeptember 10. 12:30
    „6. fönökség

    Ugy értettem, mint magánember, ha milliós adósságom lenne, akkor tiltakoznék a nevem miatt a listán. Pl. ha nem fizetnék vissza valamilyen hitelt vagy jómódu barátaimtól kölcsönzött pénzt.”
  • 6. főnökség 2013. szeptember 10. 11:37
    „Oxana!
    Mi az, hogy nem szívesen olvasnád a neved? Ha valaki úgy működteti a cégát, vállalkozását, hogy tetemes adó és járulékhátralékot halmoz fel, az igenis megérdemli, hogy nyilvánosságra hozzák!!! Különben meg, az ilyen embernek nincs önérzete, lelkiismerete! Nem is érdekli, hogy ilyen-olyan listán megemlítik a nevét!”
  • 5. Legs 2013. szeptember 09. 20:22
    „Nem listát kell készíteni.Sorszámot osztani a börtönben--Vagy tévedek?”
  • 4. tmm 2013. szeptember 09. 14:23
    „Egy kalap sz...r a cikk. Kifelejtették belőle, hogy magánszemélyről információt kizárólag az adós kérhet, senki más. A cégekkel kapcsolatban is alapos indokkal kell alátámasztani az igényt. Igazából ez a lista egy jó kis magyaros listázás. Listázunk mi már mindent. Lassan az egész ország minden cége és magánszemélye szerepel már valamilyen listán. Lassan értelmét veszti az egész, mert úgyis tartozik mindenki mindenkinek, a vicc pedig az, hogy az ország legnagyobb adós az állam a vállalkozások és magánszemélyek felé is. Az pedig nem fog a listában szerepelni. Komolytalan.”
  • 3. oxana 2013. szeptember 09. 13:36
    „Tulajdonképpen egy adós állampolgárról nem szabadna ilyen információkat nyilvánosságra hozni. Ha nekem lenne egypár milliós adósságom, nem szívesen olvasnám nevemet valamilyen listán.”
  • 2. ISU 2013. szeptember 09. 13:07
    „1. Oreg35 2013.09.09. 11:09
    index.hu/gazdasag/2013/09/09/itt_a_mindent_tudo_adoslista/”
  • 1. Oreg35 2013. szeptember 09. 11:09
    „Ha már ír róla az újság, megadhatta volna az elérhetőségi címet is!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ősszel tárgyalják az új Ptk.-hoz a jogszabályokat

Szeptember elején az átmeneti törvényt és a különtörvények közül hármat, az átalakulási, a… Tovább olvasom