Kisalföld logö

2018. 12. 13. csütörtök - Luca, Otília -5°C | 0°C Még több cikk.

Elképesztő nagy bírságot kapott a UPC - Nem ez volt a szolgáltató első jogsértése

A cég Jászberény után Cegléden is idő előtt indította el a szolgáltatását.
Engedély nélküli szolgáltatásnyújtás miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) újabb, 121 millió forintos bírsággal sújtotta a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.-t, mivel a cég Jászberény után Cegléden is idő előtt indította el a szolgáltatását - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel. 

Az NMHH határozata még nem jogerős, a UPC-nek a december 28-i közléstől számított 15 napon belül van lehetősége a fellebbezésre. Kiemelték: a fokozatosság és arányosság elvét is figyelembe véve a bírságot a hatóság úgy állapította meg, hogy az a jogsértéssel elért vagyoni előnyt jóval meghaladja. A szankció hatékonyan jelzi a piaci szereplőknek, hogy nem éri meg tudatosan eltérni a hírközlési előírásoktól - tették hozzá.

Az NMHH a Cegléden megépült hírközlési - internetes, kábeltelevíziós, telefonos - hálózat jogsértő használatbavétele miatt állapította meg a jogsértést.

A UPC két évvel ezelőtt, 2015. szeptember 2-án - az újonnan épülő hálózata teljes elkészültét meg sem várva, a kivitelezés 27. napján - annak ellenére kezdte meg a szolgáltatás nyújtását, majd folytatta több mint két éven keresztül, hogy nem tette meg az ehhez szükséges bejelentést.
A szolgáltató bejelentési kötelezettségének csak a hatóság felszólítására tett eleget, majd a bejelentés hiányosságait olyan késedelmesen pótolta, hogy azt az NMHH csak 2017. szeptember 28-án vehette nyilvántartásba.
Mivel a UPC hatósági jóváhagyás nélkül kezdte meg szolgáltatását, az NMHH nem győződhetett meg arról, hogy a hálózat műszakilag az előírásoknak megfelelő, kivitelezése jogilag elégséges volt-e. 

Az NMHH megállapította, hogy a szolgáltató magatartása ezáltal alkalmas volt arra, hogy új ügyfeleket szerezzen és kössön magához akár hűségidővel úgy, hogy a piaci versenytársakkal szemben számottevő és jogosulatlan előnyhöz jutott, miközben az előfizetők érdekei sérültek. 

Felidézték: a szolgáltató jogsértő magatartása nem az első eset, hiszen a UPC Jászberényben szintén jogosulatlanul megkezdett elektronikus hírközlési szolgáltatásnyújtása (kábeltévé-szolgáltatás) miatti 30 millió forintos bírsága 2017. április 7-én hozott bírósági ítélettel emelkedett jogerőre. Az NMHH az újabb bírság mértékének megállapításánál súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a szolgáltató a jászberényi ügy ismeretében már bizonyos lehetett benne, hogy Cegléden is jogsértően jár el, ennek ellenére szeptemberig tudatosan tovább folytatta ezt a gyakorlatát. 

Az NMHH a bírság mértékének meghatározásánál szem előtt tartotta, hogy a szolgáltató a jogsértéssel elhúzódó időszak alatt a bírsággal azonos nagyságrendű, jelentős vagyoni előnyre tett szert, mellyel megbontotta a piaci szereplők közötti esélyegyenlőséget, illetve veszélyeztette az előfizetők érdekeit.

A hatóság célja, hogy a szolgáltatónak ne érje meg, hogy tudatosan eltérjen a vonatkozó hírközlési jogszabályok egyértelmű rendelkezéseitől - és más piaci szereplők is tartsák magukat a jogszerű és etikus üzleti magatartáshoz - írták, hozzátéve: a bírság mértéke ugyanakkor ne lehetetlenítse el a megbírságolt cég üzleti tevékenységét, de a hatóságnak egy esetleges újabb jogsértéskor legyen lehetősége az összeg emelésére a felügyeleti tevékenységében alkalmazott fokozatosság és arányosság elve alapján.

A UPC-nek a jogszerű eljárásra számos lehetősége lett volna. A jogszabályi előírásokra az NMHH időben, külön is felhívta a szolgáltató figyelmét, és a cég élhetett volna például olyan megoldással is, hogy szakaszokra bontva jelentse be az építést - annak megfelelően, ahogyan a szolgáltatás megkezdésének ütemezését tervezte. A hatóság mostani döntésével is nyomatékosítja, hogy egy új építésű hálózaton a szolgáltatás nyújtását csak az után szabad megkezdeni, hogy arra az NMHH a használatbavételi engedélyt megadta vagy az utólagos bejelentést nyilvántartásba vette - olvasható a közleményben.
A UPC Magyarország Kft. vizsgálja a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) 121 millió forintos bírságról szóló, még nem jogerős határozatának tartalmát, és élni fog a hatályos jogszabályok adta jogorvoslati lehetőséggel - közölte a cég az MTI-vel szerdán.

 Azt írták, sajnálattal értesültek a hatóság 2017. december 28-i határozatáról, amelynek értelmében az NMHH nagy összegű bírsággal sújtotta a UPC Magyarország Kft-t.
    
Közölték: a hálózatfejlesztési és üzemeltetési tevékenységre vonatkozó hatósági szabályozások betartása mellett a céljuk továbbra is az, hogy országszerte minél több háztartásba, minél gyorsabban tudják eljuttatni a korszerű, nagy sebességű és kiváló minőségű szélessávú hálózatukat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kormányszóvivő: egyhangúlag elutasítják a magyarok a "Soros-tervet"

A kormányszóvivő a beérkezett ívek száma alapján minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációjának… Tovább olvasom