Kisalföld logö

2019. 03. 22. péntek - Beáta, Izolda 0°C | 15°C Még több cikk.

Egyetemisták a pályán

Hét közben egyetemeken, főiskolákon tanulnak, hétvégente pedig rábapordányi színekben a Rábaköz falvaiban kergetik a labdát.
Vélhetően nem túl gyakran fordul elő, hogy egy falu labdarúgócsapatában szereplő játékosok nagy többsége felsőfokú tanulmányokat folytat. Rábapordányban viszont ez a helyzet. A rábaközi település együttese a megyei harmadosztály élcsoportjában foglal helyet. A község sportpályája leginkább péntek esténként népesül be, amikor a játékosok szinte egytől egyig megjelennek az edzésen. Köztük természetesen azok is, akik különböző egyetemeken, főiskolákon – Budapesttől Veszprémen át egészen Sopronig – tanulnak, de hétvégére hazatérnek.
Mészáros Sándor csapatkapitány Győrben, a Széchenyi-

egyetemen jogásznak készül.
– Kevés olyan csapattársunk van, aki nem tanult tovább a középiskola után – így a kapitány. – Nagyrészt pordányiak vagyunk, de járnak hozzánk más településekről is. Általános iskolás korunkban Csornára jártunk, az Árpási Csaba vezette focisuliba, ez is hozzájárult, hogy együtt maradtunk. Hála istennek, jó társaság alakult ki nálunk, kiváló a csapatszellem, és ebben nagy szerepe van annak, hogy hasonló korúak vagyunk, hasonló érdeklődési körrel és gondokkal. Meg hát a focit is szeretjük. Természetesen a többi csapattársunkkal is kitűnő a kapcsolatunk.
A csornai Nagy Péter középiskolásként rendszeresen játszott a város NB III-as csapatában. Most az ELTE-n tanul, Rábapordányban pedig focizik. – Mivel hét közben Pesten vagyok, Csornán nem tudok hetente négyszer részt venni az edzésen. Itt pénteken este van tréning, arra hazaérkezem – magyarázta a fiatalember.
Lovász Zsolt edző szerint jó együtt dolgozni ezekkel a játékosokkal, hisz az intelligenciájuk meghatározza a futballhoz való hozzáállásukat.
– Fegyelmezetten teszik a dolgukat, nem kell noszogatni őket. Amellett tehetségesek is – nyilatkozta a tréner. Idősebb Mészáros Sándor szakosztályelnök szerint egyetértés van a csapaton belül, a futballisták igyekeznek kielégíteni a szurkolók igényeit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebbet tejelne a Parmalatnak

Raktárat építene, létszámot is bővítene az alföldi – köztük Csongrád megyei – termelők… Tovább olvasom