Kisalföld logö

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 14°C | 27°C Még több cikk.

Egyelőre nem lesz népszavazás a földárverésekről

Az állami termőföldek eladásának tilalmát célzó népszavazási kezdeményezést elutasította a Nemzeti Választási Bizottság.
Elutasította az állami termőföldek eladásának tilalmát célzó népszavazási kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén; a kérdést Gőgös Zoltán szocialista politikus nyújtotta be magánszemélyként.

A kérdés hitelesítését a testület 6:4 arányban utasította el; kisebbségben maradt az MSZP és a Jobbik delegáltja, továbbá két, az Országgyűlés által választott tag. Az LMP delegáltja nem vett részt az ülésen.

Az NVB arra hivatkozva tagadta meg a benyújtott kérdés ívének hitelesítését, hogy a kezdeményezés a költségvetési törvényt érinti, megfogalmazása pedig nem teljesen egyértelmű.

A kérdés hitelesítése mellett szavazók azzal érveltek, hogy szinte nincs olyan kezdeményezés, amely közvetve ne érintené az állami költségvetést.

Patyi András elnök ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az esetben nem távoli, közvetett a kezdeményezés költségvetést érintő kapcsolata, hanem konkrét, mert a már kihirdetett jövő évi költségvetési törvényt, annak bevételi oldalát érinti.

A vita érintette azt is: egyértelmű-e, illetve elég "precíz-e" a kérdés, tehát az Országgyűlést arra kötelezné, hogy abszolút tilalomról alkosson törvényt, vagy "általában", ebben a témakörben.

Az NVB által nem hitelesített kérdés úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?".

Az NVB határozatával szemben 15 napon belül a Kúriához lehet jogorvoslattal fordulni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra lecsapott a gyújtogató Budaörsön?

Hétfőn egy húsz négyzetméteres hétvégi ház gyulladt ki budaörsön. Az eset összefüggésben állhat a… Tovább olvasom