Kisalföld logö

2019. 07. 19. péntek - Emília 17°C | 29°C Még több cikk.

Dunai hajóbaleset - Megcáfolta a rendőrség, hogy cserbenhagyás és elsősegély elmulasztása miatt is nyomoznak

Jelenleg továbbra is egy gyanúsítottja van az ügynek, az ukrán kapitány. A halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésével gyanúsított Jurij C.
A sajtóhírekkel ellentétben csak egy bűncselekmény miatt hallgatták ki gyanúsítottként a dunai hajószerencsétlenségben a szállodahajó kapitányát - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

Tudatták: a Budapesti Rendőr-főkapitányság a dunai hajóbalesettel összefüggésben egy bűncselekmény vonatkozásában közölt megalapozott gyanút a szállodahajó kapitányával, ez pedig a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés veszélyeztetése vétség gyanúja.
    
Korábban írtuk:

Újabb bűncselekmény, cserbenhagyás és elsősegélynyújtás elmulasztása miatt is nyomoz a május 29-én történt hajótragédia ügyében a BRFK-n felállított különleges nyomozócsoport, tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában arról ír, hogy forrásai szerint a Hableány sétahajót hullámsírba küldő Viking Sigyn szállodahajó, bár visszatolatott a tragédia helyszínére, rövid idő után mégis távozott onnan. A lap úgy tudja, a Sigyn utasai arról számoltak be a tragédia éjszakáján a rendőröknek, hogy az ütközést észlelve kiabálni kezdtek, hogy baleset történt, ezt hallotta meg a kapitány, aki az utasoktól kérdezgette, hogy mi történt. Ezután tolattak vissza, majd néhány másodperc után elhajóztak a Dunán felfelé.
    
Amennyiben ez így történt, akkor a kapitány egyáltalán nem látta a katasztrófát, nem észlelte az ütközést - mutat rá a Magyar Nemzet cikke. Egyben kiemeli: a büntető törvénykönyv szerint ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínről eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e, illetve az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e, cserbenhagyást követ el.
    
A rendőrség a nyomozás érdekeit szem előtt tartva nem árul el részleteket a vizsgálatról - jelezte a lap, amely az ukrán kapitány, Jurij C.  védőjétől nem kapott reagálást a megkeresésére. Ennek hiányában felvetésként szól arról, hogy a kapitány az ütközés pillanatában épp szelfizett a mobiltelefonjával utasai egyikével. Ez magyarázat lehet arra a fővárosi főügyészségi közlésre, miszerint a kapitány a katasztrófa után mobiltelefonjáról adatokat törölt - jegyzi meg.
    
Jelenleg továbbra is egy gyanúsítottja van az ügynek, az ukrán kapitány. A halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésével gyanúsított Jurij C., ha jelenlegi állásában vádemelésig jut az ügy és a bíróság bizonyítottnak találja a bűnösségét, minimum két, maximum nyolc év szabadságvesztést kaphat. Ám a bírói gyakorlat szerint a közarányos büntetés feletti, öt-hat éves szabadságvesztésre lehet számítani - írja a Magyar Nemzet. Hozzáfűzi: amennyiben szándékos bűncselekmény, cserbenhagyás is a gyanúsítás, majd a vád közé kerül, halmazati büntetést szab ki a bíróság. Ez újabb egy év szabadságvesztést jelenthet.
    
A nyomozást a Fővárosi Főügyészség öt ügyészből álló különleges csoportjának irányításával a BRFK végzi, számos szakértő bevonásával. A BRFK-n a katasztrófa éjszakáján létrehozott különleges egység hatvan nyomozóját két-három fős csoportokra osztották, és így végzik a nyomozás részfeladatait.    

Külön csoport vizsgálja például a sértettekkel kapcsolatos részleteket. Az új büntetőeljárásról szóló törvény értelmében sértetti jogi képviselő léphet be már a nyomozás során az ügybe természetes és jogi személyek részéről is. A sértetti képviselők szerepe a kártérítési eljárások során értékelődik majd fel.
    
A lap emlékeztet: a Hableány elsüllyesztésével okozott vagyoni és nem vagyoni károk miatt több száz milliós kártérítési perek következhetnek.

A nyomozással kapcsolatos információkról korábban itt olvashatott:
Hableány-katasztrófa: megsérthette az előzés szabályait a szállodahajó kapitánya
Hableány-katasztrófa: újabb fontos részletek derültek ki a hajóbalesetről
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autókat nyelt el a hirtelen lezúduló víz Szolnokon - Fotók

Autókat nyelt el a hirtelen lezúduló víz Szolnokon - Fotók
Június 19-én rövid idő alatt egyhavi csapadékmennyiség hullott a városra, ami fennakadásokat okozott… Tovább olvasom