Kisalföld logö

2018. 12. 19. szerda - Viola -5°C | 3°C Még több cikk.

BNV: Nagydíjat nyert a bősárkányi bióágy

Szeptember 13-án, pénteken nyitja meg kapuit a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV), melyen megyénket 19 vállalkozás képviseli. Sőt, a bősárkányi ágyakat készítő cég termékével, az újdonságnak számító biofekhellyel a nagydíjat is elnyerte.
Illusztáció
A Budapesti Nemzetközi Vásár az elmúlt évi koncepcióváltásnak megfelelően ismét „otthonos" lesz: bútorok, lakberendezési kellékek, szórakoztatóelektronikai készülékek, szabadidős eszközök, a ház és kertépítés kellékei várják a látogatókat.
A Magyar Világ kiállítás és programsorozat, mely a határon túli magyar vállalkozások jó minőségű termékeinek piacra jutását segíti, harmadik alkalommal jelentkezik a BNV-n. Újdonság viszont, és a számítástechnikai eszközök „fogyasztóinak" jó hír, hogy INFOmarket néven a BNV-vel párhuzamosan információtechnikai és telekommunikációs vásárnak ad otthont a D pavilon. Ugyancsak ebben a kiállítótérben kap helyet az Intersound szórakoztatóelektronikai és autóhifi-vásár, amely várhatóan a fiatalok körében lesz népszerű. A Külügyminisztérium pedig a korábbi gyakorlatát követve ismételten önálló EU-standot üzemeltet a vásáron.

A rendezvények összesen 23.718 négyzetméteren 19 ország 798 kiállítójának részvételével zajlanak. A szakmai konferenciák témája az energia lesz. Az interneten is elérhető a kiállítás (www.bnv. hu), melyen megyénket 19 vállalkozás képviseli. Köztük a bősárkányi Bio-Textima Kft. (A/206 h stand), melynek Bio-Rex fizioterápiás bioágyrendszere egészséges, praktikus és gazdaságos jellemzői elismeréseként kiérdemelte a vásár négy nagydíjának egyikét. A fekhely előnyei közé tartozik, hogy megfelelő alátámasztást nyújt a testnek, téli-nyári oldallal rendelkezik, szűri a káros sugárzásokat és állítható keménységű.

Magrészét a kft. szabadalma, a Bio-Flex dupla soros lécesbetét és az azon lévő rugalmas, mozdítható gumitömbök rendszere alkotja. A matrac felső részéhez gyapjú-, lószőr- vagy pamutvattaréteg cipzározható, újdonsága a hőtükröző Ergotext lepedő, mely az ízületi, a mozgásszervi bántalmakat enyhíti.
A Budapesti Nemzetközi Vásárt péntektől csütörtökig naponta délelőtt tíztől délután hatig tekinthetik meg az érdeklődők a Budapesti Vásárközpontban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pető Zoltán – orvos

Tovább olvasom