Kisalföld logö

2019. 02. 21. csütörtök - Eleonóra -1°C | 12°C Még több cikk.

Az aranyáron mért hal áfáját is 5%-ra tervezik csökkenteni

Várhatóan a jövő évi költségvetés előkészítésekor nyújtják be az áfacsökkentés javaslatát.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) kezdeményezi a hal- és vadhús áfájának 5 százalékra csökkentését annak érdekében, hogy az egészséges, jórészt bio élelmiszerek szélesebb fogyasztói réteghez juthassanak el – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a 24. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) kiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban csütörtökön.

Az áfacsökkentés, amelynek javaslatát várhatóan a jövő évi költségvetés előkészítésekor nyújtják be, fehéríti az ágazatot és munkahelyeket teremt – hangsúlyozta.

Azért is lenne fontos lépés az áfacsökkentés, mert jelenleg nagyon drágának számít ez az egyébként sem közkedvelt élelmiszerfajta.

A Kisalföld a karácsonyi ünnepek előtt járta körbe, hogy milyen áron lehet hozzájutni az ünnepi menü legfőbb hozzávalójához. (A termelők a haltermés 40-45 %-át decemberben tudják értékesíteni.)

Hernitz Tibor, a patkányospusztai halfeldolgozó ügyvezetője beszélt akkor az árakról. Mint elmondta kedveltebb lett a szürkeharcsa, pedig drága a beszerzése és idén kevés is van belőle. Ennek az élő kilogrammja 2290 forintba került, a pucolt tíz forint híján 3 ezerbe, a filé pedig 5700-ba. A pucolt kárásznak 1150 forint volt kilogrammja, az élő az amurhoz 960, pucolva 1450, szeletben 2090 forintért lehetett hozzájutni.

Arra a kérdésre, hogy miért ilyen drágák a halak, az ügyvezető elmondta „A többihez képest ezek a halak lassan nőnek és nehézkes a beszerzésük. Míg a pontynak elég három nyár, hogy az asztalra kerüljön, ezeknél a halaknál 5–10 évnek is el kell telnie. Ráadásul nem lehet intenzíven táplálni őket, akkor esznek, amikor ők akarnak."

„Ha tovább nyílik az olló, az az ágazat szereplőit tönkreteszi" – beszélt akkor a néhány hónapja a kialakult helyzetről Szilágyi Gábor, a győri Előre Halászati Termelőszövetkezet ügyvezető elnöke. „Ha a hal áfája 5 százalék lesz, a csökkenés ezzel arányosan a termékeink árán is érezhető lesz" – ígérte.

Az Előre mintaboltjaiban is a ponty volt a sláger. Az egyre népszerűbb afrikai harcsa, filéje 2850 a szürkeharcsa filéje 5461 forint volt. A „tiszta" süllőért még borsosabb árat kértek, a bőrös filéje 10.160, anélkül közel 11 ezer forintba került egy kilogramm.

Amíg a haza hal ára aránytalanul drága a sertéshez és a baromfihoz képest – amiknek már csökkentették az áfáját –, nem sok remény van a halfogyasztás növekedésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kormány törvénymódosítással állítaná vissza az idegenrendészeti övezetet

A miniszter közölte: ha a migrációs helyzet romlik, készek egy második kerítést is felépíteni. Tovább olvasom