Kisalföld logö

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 2°C | 10°C Még több cikk.

Állami Számvevőszék: az Együtt tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdán közleményben az MTI-vel. Az Együtt tiltakozik a döntés ellen.
Az ÁSZ befejezte az Együtt 2015-2016. évekre vonatkozó ellenőrzését, és megállapította, hogy a párt nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki gazdálkodásának szabályozási környezetét. Az Együtt könyvvezetése és gazdálkodása során nem tartották be a jogszabályokat és belső előírásokat.

A kiadások kifizetése során - a jogszabályi és belső szabályzatok előírásai ellenére - a párt elmulasztotta az utalványozást és nem hivatkozott a könyvviteli számlákra, így nem gazdálkodott a közpénzekkel átlátható és ellenőrizhető módon. Az Együtt 2015-ben öt ember által tagdíjként befizetett 62 ezer forintot hibásan adomány jogcímen vett nyilvántartásba és szabálytalanul mutatta ki a pénzügyi kimutatásban - írta az ÁSZ.

A számvevőszék szerint az Együtt 2015-2016-ban 9,815 millió forint tiltott támogatást vett igénybe.

Az ÁSZ 11 javaslatot fogalmazott meg, amelyre az Együtt elnökének harminc napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

Az ellenőrzés során az ÁSZ - összhangban a pártok ellenőrzésének a megváltozott jogszabályok szerinti 2016-ban megújított módszertanával - értékelte a párttörvény 2014. január 1-től hatályos, a tiltott vagyoni hozzájárulásokra vonatkozó törvényi előírások betartását. A módosítás következtében 2014. január 1-től tilos a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől származó vagyoni hozzájárulás elfogadása - közölték.

Tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe vagy rendel meg szolgáltatásokat. A törvény arról is rendelkezik, hogy ha a vagyoni hozzájárulást nem pénzben nyújtották, a párt köteles meghatározni az értékét.

Az ÁSZ törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását.

Az Együtt közleményben tudatta, hogy az ÁSZ a jelentésben nem adott helyt a párt egyetlen észrevételének sem, Juhász Péter pártelnök tiltakozott a "nem megfelelő" döntés ellen.

"Külön felháborító, hogy bár az Együtt elnöke többször kérte a számvevőszéket és annak elnökét, Domokos Lászlót, bocsássa rendelkezésére vagy legalább nyújtson betekintést azokba a dokumentumokba, melyek alátámasztják a pártra kiróni tervezett büntetést, az ÁSZ azonban még csak nem is reagált érdemben soha Juhász Péter követeléseire" - áll a párt közleményében.

A párt nem fog együttműködni a hatóságokkal, minden jogi lehetőséget ki fog használni az adójogi és közigazgatási eljárásokkal szemben - közölte az Együtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt a Szamos édesipari manufaktúra alapítója

Elhunyt a Szamos édesipari manufaktúra alapítója
Szamos Mátyásné, Hajdú Margit 97 éves volt. Tovább olvasom