Kisalföld logö

2019. 05. 20. hétfő - Bernát, Felícia Még több cikk.

A befolyással üzérkedő sztárügyvéd Oszter Sándorral ül együtt a vádlottak padján

Több tízmilliót zsarolhatott ki az adócsalással vádolt vállalkozótól.
Felfüggesztette az ügyvédi körökben nagyon befolyásosnak számító Busch Béla, az ELTE egykori oktatójának tagságát a Budapesti Ügyvédi Kamara – derül ki a Pesti Ügyvéd legfrissebb számából. A férfit a Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedéssel vádolta meg abban az ügyben, amelynek terheltje Oszter Sándor színművész is - írta meg a Magyar Nemzet.

Busch annak az ötvenmilliós pénzlenyúlásnak a hatodrendű vádlottja, amiben közvetítőként vehetett részt Oszter Sándor is.

A vád szerint egy adócsalás gyanúsítottjaként letartóztatott vállalkozótól közvetítők útján több tízmillió forintot kértek és kaptak azért, hogy a bíró szabadlábra helyezze a vállalkozót, majd azért is, hogy ne szabjon ki rá letöltendő szabadságvesztést - írja a lap.

A másod- és a harmadrendű vádlottak korábbi vallomásaikból az derült ki, hogy - a vállalkozó és ismerősei - úgy vélték, az ügyében eljáró, országosan ismert, tekintélyes bíró zsarolja őket. Minden indítványukat elutasította, miközben a közvetítők arról győzködték őket: ha fizetnek, minden jóra fordul.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Országgyűlés hétfőn választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét

Az Országgyűlés hétfőn választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét
Áder János és Majtényi László között dől el a tisztség. Tovább olvasom