Autó

2019.09.02. 15:45

Emobility Forum 2019 - Merre tovább elektromobilitás?

Ötödik alkalommal vitatják meg Budapesten a szektor jövőjét Európa és a régió elektromobilitási szakértői.

A 2019. évi Európai Mobilitási Hét keretében idén immáron ötödik alkalommal rendezi meg a Magyar Elektromobilitás Szövetség az iparág legnagyobb régiós seregszemléjét. A szeptember 18-19-én megrendezésre kerülő szakmai konferencia és iparági szakkiállítás az idén is két tematikus nap keretében, szakmai előadások és kerekasztal beszélgetések keretében járják körül a közlekedési eszközök, a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésének és a felhasználói szokások változásának és megváltoztatásának lehetőségeit. 


Amíg a korábbi években jellemzően Magyarországon is a kivételezettek úri hóbortjának gondolta a közvélemény az elektromos autók használatát, és fel sem merült az emberek fejében, hogy elektromos rollerrel vagy kerékpárral jussanak el egyik pontból a másikba. Ezzel szemben az elektromobilitás mára már úgy az egyéni autós közlekedés és mikromobilitás, illetve a tömegközlekedés és könnyű teherszállítás meghatározó tényezőjévé vált, válik.


Elég csak megnézni a hazai statisztikákat: 2019 első félévében közel 200 ezren töltési alkalmat indítottak el a magyarországi e-töltőállomásokon, melyek száma folyamatosan bővül az országban. Az idei év első felében ezek száma is bővült, több mint 500 töltőfejet adtak át és helyeztek üzembe országszerte. A zöld rendszámmal regisztrált – azaz legalább 25 kilométert tisztán elektromos hajtással megtenni képes plug-in hibrid és elektromos – gépjárművek száma 2019-re meghaladta a 12 ezret.


A fentiekkel párhuzamosan az elmúlt év során az elektromobilitási megoldások, a technológiák és a piac is sokat fejlődött, aminek mentén számos olyan kérdés felmerül, amelyet a szakértők is megvitatnak a rendezvényen:

  • Az elektromobilitás terjedése ma még elképzelhetetlen a szabályozói oldal hangsúlyos szerepvállalása nélkül - az iparági szereplők a rendezvényen első kézből kaphatnak tájékoztatást arról, hogy merre halad a hazai, régiós és kontinentális jogszabályalkotói gondolkozás.
  • Nemzetközi projektek bemutatkozása biztosítja, hogy mely technológiai újdonságok, újszerű üzleti modellek vannak a legnagyobb hatással a szektor fejlődésére?
  • Milyen irányba fejlődik a töltőinfrastruktúra, melyek a gépjárműfejlesztés legnagyobb kihívásai és miként tudnak az autók megfelelni a elhasználói igényeknek? Hogyan alakul az autók ára, hol és mekkora a létjogosultsága a használt elektromos autók másodpiacának a szektor fejlesztésében?
  • Lesz-e elég elektromos autó a vásárlói igények kielégítéséhez? Az akkumulátorok fejlődése vagy az üzemanyagcellás megoldások jelentik majd a szektor jövőjét? 
  • A közlekedési szektor fejlődése fénysebeséggel, a szemünk előtt zajlik. A közlekedési eszközök technológiai fejlődése, az IoT (internet of things) térnyerése és a modern telekommunikációs megoldások terjedése együttesen reformálják meg a közlekedést. A fejlődés és a mindennapi élet fenntarthatósága iránti igény együttesen hatnak a szektorra: a tudatos közlekedő – jellemzően a társadalomban egyre inkább aktív szereplőként részt vevő millenniumi korosztálya - a leggyorsabb, legkényelmesebb és számára ár-érték arányban a legrugalmasabb megoldásokat keresi, amelyek egyértelműen a modern, elektromos hajtású közlekedési eszközök körül központosulnak. Ezekről a kérdésekről beszélni kell, ennek hazai és regionális terepéül szánjuk az Emobility Forum 2019 rendezvényt"

    – emelte ki az Emobility Forum 2019 eseményt szervező Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke, Ungár János.

    Idén immáron ötödik alkalommal rendezik meg 2019. szeptember 18-19. között a budapesti Millenáris Park Rendezvényközpontban az elektromobilitási szektor legnagyobb szakmai és üzleti, régiós és magyarországi seregszemléjét!


    Az állami és az önkormányzati szektor döntéshozói mellett a rendezvényen jelen lesznek a piac hazai és nemzetközi magas rangú vezetői, véleményvezérei, piaci vizionáriusai is.


    A két napos konferencián lehetőség nyílik a piac jövőjének megismerésére és aktív alakítására, a meghatározó kérdésekben vélemény-nyilvánításra, valamint a hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatok építésére, bővítésére és kormányzati szereplőkkel találkozásra.


    www.emobilityforum.hu


    EMOBILITY FORUM 2019

    Időpont: 2019. szeptember 18-19.

    Helyszín: Millenáris Park Rendezvényközpont (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.)

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!