Autó

2017.01.23. 11:35

Életet menthet a speciális, hordós szalagkorlát

Egy dél-koreai cég újfajta útszegélyező korlátot fejlesztett, hogy ezzel óvja az autósok életét.

Egy szalagkorlát célja alapvetően az, hogy megóvja az autósokat a szakadékba zuhanástól, kisodródástól, illetve az úthoz nem tartozó részekkel való érintkezéstől. A szalagkorlátnak azonban van komoly hátránya is: ha nagy sebességgel, rossz szögből hajtanak beléjük, az sok esetben nemhogy megvédi, hanem egyenesen megöli a közlekedőket.


A dél-koreai ETI cég új fejlesztéséhez műanyag hordókat használnak. Korábban már kísérleteztek hordókkal, de azok fémből készültek, így nem eléggé veszélyes volt velük ütközni. A fémrudak közé telepített műanyag hordók viszont direkt azzal a céllal készültek, hogy megakadályozzák az járművel abban, hogy lehajtson az útról, mindemellett pedig se a járművek, se az utasok se szenvedjenek súlyos sérüléseket.




Ahogy a videón is látható, ütközésnél a fémkorlátok ereje elnyeli a kinetikus energiát, a műanyag hengerek pedig elfordulnak a tengelyük körül - vagyis követik a jármű irányát, így elősegítve, hogy a kocsi ne pördüljön meg. 


A találmányról decemberben lehetett először olvasni, most szomorú aktualitást ad a hírnek a hétvégi, 16 halálos áldozattal járó veronai buszbaleset.


Címkék#autó
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!