Autó

2016.10.18. 20:03

Teherautóval ütközött egy önműködő autó Szingapúrban

Teherautóval ütközött egy éppen tesztelés alatt álló önműködő autó Szingapúr utcáin kedden. A városállam közlése szerint senki sem sérült meg.

A közlekedési hatóság Facebook-bejegyzése szerint a tesztjármű sávot váltott, amikor összeütközött a teherautóval. A technológiát fejlesztő és tesztelő nuTonomy közölte, hogy az autóban két mérnök utazott, alacsony sebességgel közlekedtek.


A startupcég augusztusban meghirdetett akciója szerint az autókat okostelefonját használva a nagyközönség ingyen is kipróbálhatja. Az utasok a nuTonomy által kiküldött meghívóval tudják használni az autókat. A cég néhány hónapon belül több ezerre akarja duzzasztani a felhasználók számát. 


Az autó- és technológiai iparban jelenleg számos önműködő jármű éles tesztelése folyik a Google-tól kezdve a Volvo vezető nélküli autóiig, ám a nuTonomy az első, amely egy hat autóból álló flottát állított szolgálatba a nyár folyamán. 


A cég tervei szerint az év végére már tucatnyi, 2018-ra pedig egy teljes flottányi automata taxi fog furikázni a délkelet-ázsiai városállamban. 


Az önjáró taxik jelenleg csupán Szingapúr egy 12 kilométeres tesztútján, a város egy üzleti és lakónegyedében működnek és csak bizonyos helyeken tudnak megállni. Az autókban jelenleg még van sofőr, hogy szükség esetén átvegye az irányítást a jármű felett, továbbá egy mérnök is figyeli a fedélzeti számítógép működését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!