Autó

2014.11.14. 17:09

A kalandor: Jeep Renegade

Kategóriájának legtágasabb belső teréhez jó közúti menettulajdonságok és terepképességek társulnak. Ez a Jeep Renegade, amelynek európai motorkínálata kilenc különböző hajtáslánc-kombinációt ajánl – és már 9 fokozatú automata váltóval is elérhető.

Kovács András

A Renegade a márka történetének első olyan típusa, amelyet Olaszországban gyártanak, és az első modell a Fiat Chrysler történetében, amelyet olasz és amerikai tervezők és mérnökök közösen fejlesztettek. Több mint 100 országban, köztük az Amerikai Egyesült Államokban forgalmazzák majd.

A minap Magyarországon is bemutatkozott modell belépő ára 5 millió 250 ezer forint – természetesen a valamivel később érkező Sport felszereltségi szinten, a 110 lóerős, 1,6 literes benzinmotorral.

A Renegade a városi közlekedéshez és a terepjáráshoz egyaránt optimális méretekkel rendelkezik. Kategóriájának legtágasabb belső teréhez jó közúti menettulajdonságok és komoly terepképességek társulnak.

A városi kalandor: Jeep Renegade. Fotó: Kovács András (képgaléria)


A modell fejlett 4×4 rendszereinek része az a szegmensében egyedülálló megoldás, amellyel a hátsó tengely lekapcsolható a hajtásláncból. Ez lehetővé teszi, hogy a vezérlés négykerék-hajtásból zökkenőmentesen válthasson át fronthajtásra. Így üzemanyag-takarékosabb, amennyiben nincs szükség a terepjárásra.

A Jeep Renegade európai motorkínálata összesen kilenc különböző hajtáslánc-kombinációt tartalmaz. A választék része a 140 lóerős, 1,4 literes MultiAir2 turbómotor start- stop rendszerrel és 4×2 hajtással. Az új Renegade kategóriájában elsőként kínál kilencfokozatú automatikus sebességváltót. A 2,0 literes MultiJet II. dízelhez vagy az 1,4 literes MultiAir2 benzines turbómotorhoz csatlakoztatható kilencfokozatú váltómű számos előnyt kínál, és mindent tud, amit a „nagyok".

A városi kalandor: Jeep Renegade. Fotó: Kovács András (képgaléria)


A Jeep márka legendás terepalkalmasságáról, a kategória legjobb első és hátsó terepszögei mellett kétféle összkerékhajtási rendszer – a „Jeep Active Drive", illetve a 20:1 áttételű kúszófokozattal felvértezett „Drive Low" – gondoskodik. Az adott menetkörülményekhez igazodva mindkét rendszer optimális hajtóerőt juttat a kerekekhez, legyen szó csúszós útfelületről, agresszív állórajtról vagy dinamikus vezetésről.

A Jeep Renegade akár 60 különböző funkciót kínál alap- vagy extrafelszerelésként, a hat légzsáktól az elektronikus borulásgátlással kiegészített ESC-ig, a tolatókamerától a ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszerig, az adaptív sebességtartó automatától a sávelhagyásra figyelmeztető berendezésig.

A városi kalandor: Jeep Renegade. Fotó: Kovács András (képgaléria)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!