Nagyon bátran viselkedett

2022.11.15. 19:13

Így töltötte az éjszakát a Pér melletti tanyáról eltűnt kislány - Zóra okosan választotta meg a helyszínt

Az egész ország egy emberként szurkolt a Pér melletti tanyáról vasárnap eltűnt kislányért. Zórát egy siklóernyős polgárőr találta meg hétfőn, miután tizenhat órája kereste őt folyamatosan körülbelül 300 ember.

Pozsgai Kitti

Illusztráció: Pixabay

Zóra az eddigi információk szerint egy nagy fa tövében töltötte az éjszakát, szélvédett helyen. Okosan választotta meg a helyszínt, ugyanis egy fok volt vasárnap éjszaka.

Még mosolygott is amikor odaléptem hozzá, nem fogta fel, mi történt vele

- mondta lapunknak a csodával határos mentés után Mehringer Szabolcs az Écsi Polgárőr Egyesület tagja, akit elismerésben és dicséretben részesíti az Országos Polgárőr Szövetség elnöke.

A kutya után szaladhatott

Azok alapján, amit a hatéves Zóra megtalálása óta mesélt, például az őt megtaláló siklóernyősnek, úgy tűnik, a család kutyája után indult el, majd eltévedt, a szinte percek alatt leszálló, sűrű ködben. A különböző portálok és csatornák más-más információkat közöltek az eltűnés körülményeivel kapcsolatban, azonban ezeket a rendőrség nem erősítette meg. Több túlzó és fals információ is szárnyra kapott. Bár a helyieknek egyértelmű a távolság, a tanya, ahonnan Zóra eltűnt és a reptér, amelynek közelében megtalálták, kb 4-4,5 kilométer távolságra van (közúton 2,5 km). 

Folyamatosan keresték

Több helyen is leírták, hogy éjjel felfüggesztették a keresést, azonban ez sem igaz. Többszöri váltással, egyszerre 50-300 ember kereste Zórát folyamatosan, vasárnap délután öt órától megtalálása pillanatáig. Felkutatását egy percre sem függesztette fel a rendőrség, akikhez csatlakozott a TEK, a katasztrófavédelem, a honvédség, vadászok, polgárőrök, civil segítők, akik között olyan is volt, aki hőkamerás drónnal érkezett. A rendőrség keresőkutyái sem maradtak plusz segítség nélkül, a Floyd Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány és a Kulcsár Kutató - Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány is végig a helyszínen voltak.

Nehezen dolgozza fel

Megtudtuk, hogy Zóra hétfő éjszaka döbbent rá, hogy valójában mi is történt vele. Családja nagyon büszke arra, ahogyan a kislány kezelte ezt a nem mindennapi helyzetet, s bár még mindannyiuknak nagyon nehéz, bíznak benne, hogy fel tudják dolgozni a történteket.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában