A mi vidékünk

2013.10.27. 15:57

Vidéki építészet

Október 19-én ért véget a Hild József Építőipari Szakközépiskola a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat projektötleti felhívásának támogatásával megvalósított képzése, mely a „Vidéki építészet értékeinek megőrzése, fejlesztése a helyi közösségek aktivizálásával” címet viselte.

A tudásátadásban résztvevők az első és harmadik képzési nap között feladatokat oldottak meg csoportmunkában a saját projektjükre vonatkozóan, az elhangzott előadások elméleti és gyakorlati ismereteire épülve.

A képzéssorozat végén a csapatok bemutatták projektjüket, ötletüket a szakmai zsűrinek, melynek elnöke: Krizsán András Ybl-díjas építész, a Falufejlesztési Társaság elnöke, tagjai: Józsa Tamás, a Hild József Építőipari Szakközépiskola igazgatója, Tanai Péter muzeológus, Monostori Éva közösségfejlesztő és Tóth Péter szociológus.

Elsőként Udvardi Erna mondta el, hogy Rábatamásiban egy tájház készül, megvalósítása turisztikai forrásból már folyamatban van, de még sok munkát kell belefektetni, hogy egy működő, a kor sajátosságait, hagyományait hitelesen bemutató közösségi teret hozhasson létre.

 A Győrújbaráti Hagyományőrző Egyesület tagjai a régi iskolaépület felújításához, hasznosításához kapcsolódó terveiket mesélték el. Az épületnek 1991-től nincs „lakója”, egy-egy rendezvényt tartottak ott régebben, de már 22 éve nincs igazi funkciója. Az egyesület tagjai közül többen is itt tanultak, szüleik itt tanítottak, eszmei értéke van számukra az épületnek, melyet meg szeretnének menteni, gyűjteményt, kiállítóteret és közösségi rendezvényeknek helyet adó épületet szeretnének kialakítani belőle.

A rábapatonai csapat tagjai a Dr. Fábián Ferenc Tájház és Közösségi Tér kialakítását, eddig programjait, rendezvényeit mutatták be, melyet makettel is szemléltettek. Tanai Péter zsűritag szerint Rábapatonán egy értékes tárgyi gyűjtemény található és követendőnek tartja, hogy máshol is ilyen széleskörű partnerségben gondolkodjanak, akik közösségi teret szeretnének működtetni.

Ácsi Fiatalok (ÁcsIfi) csoportja egy romos állapotban lévő, „napfénytetős” vízimalom épületét szeretnék megmenteni, mely a Malom- tó partján található. Jelenlegi állapotában nem méltó a környezetéhez, a fiataloknak viszont ideális hely lenne, ha programokat szeretnének szervezni. A kialakításra vonatkozó elképzeléseket a fiatalok egy LEGO-makettel szemléltették. A fiatalok lelkesedése és pozitív életszemlélete miatt biztos, hogy ez a terv előbb- utóbb meg is valósul.

A Nagyszentpáli Ötletelők csapata Győrszemere Nagyszentpál településrészén található kastély épület egy részét szeretné közösségi célra hasznosítani. Az épületrészben kialakításra kerülhetne egy hobbiterem, mely kézműves foglalkozásoknak adhat helyet, egy közösségi terem, ahol előadásokat, programokat lehetne megvalósítani, illetve egy konditerem a helyi fiatalok igényeire alapozva.

A pince felújításával egy „Kamasz-tanya” is kialakítható, melyet a fiatalok a saját ízlésüknek megfelelően rendeznének be. A csapat hét tagja többféle technikát alkalmazott a projekt bemutatása során. Volt, aki szabadkézi rajzot készített, két lány makettezett, egyikük pedig ArchiCAD-del tervezte meg az épületrészt.

A bemutatóról amatőr felvétel is készült, mely az alábbi linken érhető el:

 

Kunszigeten a volt gátőrházból szeretnének kulcsosházakat kialakítani. A gátőrház mára szinte a földdel vált egyenlővé, így valószínű, hogy nem az épület felújításával, hanem a régi épület mintájára több hasonló épület megépítésével tudják majd a házakat szálláshelyként hasznosítani.

Lébényben a köznyelv által „Pálos rendház”-nak nevezett épületet szeretnék hasznosítani. Lébény rendelkezik egy mezőgazdasági kiállítási anyaggal, melynek jelenleg nincs kiállítóhelye, ezt szeretnék az épületben elhelyezni, valamint szálláshelyet szeretnének létrehozni benne.

A zsűri szerepe ezen a napon csak formális volt, hiszen minden csapat kiválóan teljesítette a képzésben előírt feladatokat, melyet a nap végén kiosztott Tanúsítványok is bizonyítanak.

Szeretnénk egy év múlva ismét összejönni, hogy megbeszélhessük, ki mit tudott megvalósítani terveiből, mit tudott hasznosítani a képzésen szerzett tapasztalataiból.

 

Én azt kívánom, hogy az összejövetel helyszíne az egyik projekt megvalósított

közösségi tere legyen!

 

Megyei MNVH Információs Pont

                                                                               Székely Rita

Győr- Moson- Sopron megyei MNVH referens

Iroda: 9024 Győr, Kálvária út 1-3.

+36-30/204-9824, [email protected]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!