2013.06.17. 10:43
Srácok, ez férfimunka volt!
A klub jubileumi évét, a 2013-as esztendőt, méltán ünnepelte meg a pályán és a pályán kívül egyaránt a Győri ETO FC.
A legendák büszkék lehetnek az utódokra, akik harminc év után lettek újra bajnokok, s, hogy az utánpótlással sincs gond, bizonyítja: a nyolc korosztályos bajnokság összevetésében az országban az ETO FC végzett az élen.
Nem is akármilyen mezőnyben, hiszen az összes akadémiát és nagy múltú együttest - Honvéd, DVSC, MTK, Illés, FTC, Puskás - maga mögé utasította a győri utánpótlás.
Az ETO FC fiataljai három bajnoki címet nyertek (U18, U16, U15), három ezüstérmet gyűjtöttek be (U14, U13, U12), egy bronzérmet szereztek (U17), és egy ötödik helyet könyvelhettek el (U19). (A női NB II-ben ezüstérmet szereztek az ETO, nagy többségében utánpótláskorú játékosai.)
A klub történetében egyedülálló eredménysor mellett érdemes kiemelni az egyéni produkciókat is: a különböző korosztályos válogatottakban például közel ötven győri fiatal lépett pályára az elmúlt szezonban, s az egyértelműen mérhető, góllövölistán is kiemelkedtek az ETO fiataljai.
Az NB II-ben két Németh L. vitézkedett, a nőknél Lorette 47 találatával gólkirály lett, míg a férfiaknál László 10 góljával a tizedik helyen végzett. Az U19-ben 24 találattal Novák Csanád lett a gólkirály, holtversenyben az MTK-s Asztalos Dáviddal. Mindenképpen érdekes, hogy az elmúlt négy évben kizárólag MTK játékos végzett az élen e korosztály góllövőlistáján: tavaly Bese Barnabás, előtte kétszer Vass Patrik, míg négy esztendeje Tischler Patrik. Novák Csanád teljesítménye már csak azért is bravúros, mert például a már felnőtt válogatottban is rendszeresen szereplő Gyurcsó Ádám korábban csak a harmadik helyig jutott e vetélkedésben.
Az U18-ban a Veszprémből Győrbe került Szabó Bence 25 gólja a második helyhez volt elég, az U17-ben, a kapu előtti lecsorgó labdák nagymestere, Füleki Norbert 17 góljával negyedik lett, míg az U16-ban, az egykori Elektromos-kapus, majd kiváló edző Takács Tibor hasonló nevű unokája 31 góljával a harmadik helyen végzett.
Az U15-ös bajnokcsapatunk ontotta a gólokat, Ködmön Zoltán (2. hely) 30 találatig, a volt ETO-hálóőr Bíró Béla fia, Bíró Bence (5. hely) 24 találatig, a korábbi Győri Dózsa-nevelés, Németh Levente (7. hely) 23 találatig jutott. Az U14-ben, a székesfehérvári Főnixből érkezett Szabó Levente 69 találatos gólcsúccsal természetesen első lett, az U13-ban a szlovákiai magyar kissrác, Kovács Krisztián 41 góllal a harmadik helyen végzett, míg a legkisebbeknél, az U12-ben Múcska Viktor 29 góllal a hetedik helyet szerezte meg.
A fenti kiemelkedő eredménysorhoz persze kellettek a srácokon kívül az edzők, a vezetők, a tanárok, a klub munkatársai, a támogatók, a szülők. Mindenkinek köszönöm!
Idei első blogomban azt írtam: 2013 az ETO éve lehet. Immáron biztos, hogy ez az esztendő minden szempontból az ETO éve!
"Aki mások nyomában jár, az soha nem kerülhet elébük" - Michelangelo.