Csak csendben, csak halkan...

"Ha valakinek problémája van veled, mindig jusson eszedbe, hogy ez az ő problémája!"

A Nemzeti Sport egyik kiváló jegyzetírója az ETO FC kapcsán szóváteszi, miért nem mondják már végre ki a klubnál, hogy "elsők leszünk", s nem tudja, ez most valódi, vagy álszerénységet takar. Nyílván a győri egyesületen belül is más-más habitusu emberek dolgoznak, akik másképpen reagálnak le egy-egy helyzetet. Vannak, akik kezdettől fogva célként hirdetik a bajnoki cím megszerzését, vannak, akik közben lelkesedtek be, s vannak, akik csak akkor "engednek fel", ha az a bizonyos pont is felkerül majd az i-re. Utóbbiak táborába tartozik a klub elnöke is, s mivel természetesen az ő szava a döntő, az "aranyálommal" kapcsolatos visszafogottság jellemzi a csapatot. Persze ez kizárólag a pályán kívülre igaz, mert azért azt a vak is látja, hogy a játéktéren az ETO nem szerénykedik.

Illetve mégis vigyáznék azon kijelentéssel, hogy mindenki hasonlóan látja a zöld-fehérek szereplését, mert nemrégiben például egy fővárosi együttes szakembere arról nyilatkozott,  bizony nála a Videoton és az FTC az ország jelenlegi topcsapata. A mester gárdája egyébként az ETO elleni legutóbbi három tétmérkőzésén képtelen volt betalálni a győri kapuba, ám ha még ez is gyenge érv lenne a számára, talán érdemes volna, ha egy pillantást vetne a táblázatra.

Mondhatni, az eredmények önmagukért beszélnek, ám a tisztelet kis hazánkban sajnos nem mindig egyenesen arányos a teljesítménnyel. A népszerű televíziós sportműsorban például egy fotómontázsban úgy ábrázolták a Videoton Juhászát, hogy négy ETO-játékos fényképével ellátott birkát terelget. Természetesen szóvá tettük az esetet, s a szerkesztők becsületére legyen mondva, többszörösen elnézést kértek klubunktól. Szóval, mi egyelőre csendben vagyunk eredményesek, de ez nem mindenkinek tetszik, ellenben a pályán "döcögő", ám hangzatos megnyílvánolású csapatok nap, mint nap a címlapokat ostromolják. Hamarosan persze eljön a mi időnk is, s ígérhetem, akkor aztán nem fogjuk vissza magunkat!

Ezért a legtöbbet a sorozatban klubrekordokat döntő csapatunk tehet, amely az elkövetkezendő szűk egy hétben három bajnoki mérkőzésen is szaporíthatja pontjai számát. Szombaton Pápán, de szurkolóinknak köszönhetően, remélhetően hazai környezetben lép pályára gárdánk, amely néhány napos pihenést követően kedden Kecskemétre utazik, hogy bepótolja a hóvihar miatt elmaradt találkozót, majd az etap-zárás pénteken lesz, immáron Győrött a Paks ellen. Pápára az ETO 100 Baráti Kör tagjai is elkísérik az együttest, míg a következő hazai mérkőzésünk előtt a hagyományos megyei kupadöntő egészíti ki többek között jubileumi évünk programját.

Miközben a pályán futószalagon gyártjuk a gólokat és a győzelmeket, az elmúlt napokban nagy csatát vívtunk a számítógép előtt is. Jelentem, itt is nyertünk! A Nemzeti Sport Online versenyt hirdetett a húsz legnépszerűbb magyar sportklub - labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong, vizilabda - számára, s a szimpatizánsok szavazással dönthették el, melyik együttesé az ország "Legösszetartóbb szurkolótábora". A végeredmény honlapunkon is megtalálható, így az ünnepélyes eredményhirdetés előtt büszkén hangoztathatjuk: közel nyolcmillió szavazattal - nagyon veretes a vert mezőny névsora - a viadalt a Győri ETO FC nyerte!

Az ETO-család tudja, a visszaszámlálás megkezdődött, s a nagy "robbanás(ok)ra" már nem kell sokat várni! Addig viszont: csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja, HAJ-RÁ ETO! HAJRÁ ETO!

 "Amíg vannak olyanok, akik féltékenyek ránk, és utálnak minket, addig valamit nagyon jól csinálunk!"

                                                                                     HORVÁTH CS. ATTILA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!