Hétfő esti Orbán Viktoros hátizsák

Ülnék inkább egy Kenyába tartó turistabuszon, amit beterelnek a sivatagba néhány órára. Még a homokos panoráma se lehet olyan nyomasztó látvány, mint Orbán Viktor legújabb hátizsákjai. Nyomaszt a miniszterelnök Facebook posztja, annyira nyom, mint a 10 évvel ezelőtti ehetetlen csokik a gyomromban, amiket csak azért faltam fel, hogy elvesszek az Édesem mámorában.

Inkább még éjszaka nekiszaladok a városnak, hogy érezzem arcomon a hűvös levegőt. Tekintetem repedéseket, lekopott festékeket, koszos kéznyomokat figyel a házfalakon. Már minden szagtalan, csak az utolsó busz érkezése töri meg a csendet, szagával összeborzolja a szívritmusom, de a kenyai sivatagi túra tudata még tartja remegő térdeim.

Összebarátkozom a szembe jövő jótündérrel, bírom nagyon, lehengerlő a stílusa. Szépet cselekszik, de közben csípőre tett kézzel, gátlástalanul fütyül arra, ki tart igényt a jótéteményeire, ráadásul pimasz, s mindez jól áll neki.

Várom már, hogy a reggeli, csiholt napfény szétszabdalja agyam.
Nem álmodom a reménnyel. Csak zsákokkal.