Tudta? Fél órával gyorsabban autózunk Sopronból Győrbe, mint 2013-ban

Leteszteltünk az M85-ös Sopron és Győr között megépült gyorsforgalmi szakaszait. Csodás élmény: elektromos autónk csak úgy suhan.

Amikor 2019-ben a negyedik Orbán kormány engedve az Európai-orosz uniós javaslatnak bevezette a szén-dioxid adót, feladtam a rendelést és sokakkal együtt beálltam a sorba. Aztán vártam, hogy hívjanak, megérkezett az elektromos autóm. Olcsón, 1 millió euróért, amely potom összeg, ha arra gondolok, hogy valamikor 2007-ben, még a magyar forint korában egy benzines autóra 3 milliót forintot pengettem ki, ha emlékeim nem csalnak valami svájci fizetőeszköz miatt.

Persze azóta Orbán reformjainak köszönhetően egész Európa megszilárdult, unióra lépett Oroszországgal (és Ukrajnával), megszűnt az energiafüggőség a kontinensen. Arról nem is beszélve, hogy az elektromos autóm árának 25 százaléka uniós támogatásból jött össze.

S ki gondolta volna még öt évvel ezelőtt, hogy 2020-ra egy olyan energetikai rendszer fog működni, amelyben a nap-, szél-, atom-, geotermikus és vízenergia adja a villamos energia több mint 80%-át, s csak a maradék 20 százalékot kapjuk az oroszoktól. (Oké, kellett ehhez 2018-ban Orbán Viktor zöld irányba tett, hatalmas fordulata, ami legalább akkora volt, mint 1998 körül a liberálisból néppártivá lett OV, és szükség volt arra, hogy a 2013-as nagy lehallgatási botrány után az egész európai és amcsi vezérkar szemlesütve távozzon. A politikai váltás pedig gyors, pontos, és szakszerű volt 2013 végén.)

Megígérték, elkészült

Amit azonban nagyon vártunk: a Bécs-Budapest régió nyugati szélén, a még 2013 októberében beígért Sopron-Győr 2x2 sávos gyorsforgalmi út. Jelentem 2020 őszére elkészült, amelyet legújabb elektromos autómmal teszteltem.

Szerencsére a hatalmas szén-dioxid-os adóteher szinte az összes gyártót arra kényszerítette már 2015-ben, hogy ne csak energiatakarékosabb motorokat fejlesszen, hanem oda is elértünk 2017/2018-as év fordulójára, hogy az elektormos autók nagyobb teret kaptak, és nagy-nagy közös uniós pénzeket. Orbán ötlete 2019-ben a "használt autóját cserélje be új elektromosra" nagyot lendített az autógyártásban nagyhatalommá vált magyar autóiparon- és piacon.

Új úton, az új autóval

Könnyek között búcsúztam tehát 15 éves Skoda Fabia 1.2-es benzines kisautómtól, majd ültem át az elektromos Skodába, s vágtam neki a közel 200 km-es Sopron-Győr távolságnak az új úton.

Szerencsére végre a KRESZ is előnyére változott, hiszen a korábbi 110 km/órás sebeséghatárt a gyorsforgalmin 125 km/órára emelték, amely az új generációs elektromos autóknak sem okoz nehézséget, úgy hagytuk el a soproni Tescót, miután a multi oldalában full-ra töltöttük a Skoda celláit, hogy csak úgy porzott volna az út, ha már rég nem az új technológiájú borítás lenne rajta, amely pillanatok alatt nyeli el a port, a kavicsokat, de még a traktorok által felvitt otronba sárdarabokat is. S mára már a zajvédő fal is stabilabb, esély sincs arra, hogy megdőljön, mint 2013 májusában.

A Sopron-Pereszteg távolság 7 perc, ami körülbelül a fele annak, amit korábban a 84-esen és a 85-ösön mértünk. Kópházán nincs többé tötymörgés, már csak az út melletti hatalmas földgömb emlékeztet, hogy merre vezetett korábban a régi 84-es. Nagycenknél a MOL benzinkút neve nem változott, a különbség annyi, hogy elektromos autókat tudunk tölteni pillanatok alatt. Sajnos az út úgy visz, hogy a kastélyt és a kisvasutat már nem látni.

Az érzés bennünk csodálatos az új sztrádán szakítunk, még azt is feledjük, hogy a 27 km-es szakasz 7 év alatt készült el, kilométerenként több mint 2 milliárd forintból.

Pereszteg és Csorna között nem sokat nyerünk, erről a szakaszról még nem sajtótájékoztatott a politika, így itt továbbra is marad a 85-ös kanyargós, kátyús útja, ahol időt sem spórolunk. Fertőszentmiklóson, Vitnyéden, Kapuváron, Szárföldön és Farádon is visszavesszük a sebességet 90-ről 50-re, mert ahogy emlékeink között kutatunk, annyi minden változott, de az nem, hogy Farádon mérnek a rend éber őrei, s még mindig az elsötétített mikorbuszból. Kapuváron még a lámpa is megfog, így 35 percet mértünk ezen a szakaszon.

Csornán átverekedjünk magunkat, igaz egy darab kamion sincs már 2015 nyara óta. Öt éve adták át (2015) a teljes Csorna-Győr gyorsforgalmit a csornai elkerülővel együtt. Azóta kamion nem teszi kerekét a városba. Korábban azonban igazak voltak azok a jóslatok, amelyek még 2009-ben a közúti árúszállítás további nagy arányű növekedésével számoltak, s láttuk is mindezt Csorna belvárosában, 2008-ban a kényszerű városnézést nem kerülhette el senki. Na, ennek vége, a város az ígéreteknek megfelelően 2015-ben fellélegezhetett.

Csorna után azonban szabad a pálya Győrig. Körülbelül 20 perc, ha kicsit nyomtuk volna, akkor negyed óra. Az enesei elkerülő mellett már nyugodtan szellőztethetnek, hála elektromos járgányainknak, se zaj, se bűz, holottt 2012-ben, nem sokkal a szakasz átadása után, még volt panasz a benzingőzre.

(Össz)útunk valamivel több, mint 60 perc (szerintünk ez korábban körülbelül másfél óra lett volna.) S a közel 190 kilométert egy feltöltéssel simán bírta autónk, visszafelé, körülbelül félúton, Csornán álltunk meg egy negyedórás töltésre, de áramot "tankolni" körülbelül 5-6 helyen lehet a gyorsforgalmi mellett, ingyen és bérmentve.

S még egy apróság: a 2011-es rémhírek ellenére személyautóval továbbra sem fizetős a gyorsforgalmi út, viszont az e-útdíjjal nagyot kaszált az unió.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!