Olimpia 2020

2021.08.04. 09:19

Nagy Péter hibátlanul emelve első a B-csoportban

A kedvezőtlen előjelek ellenére kiválóan teljesített harmadik olimpiáján a súlyemelő Nagy Péter. A szegediek ólomsúlyú versenyzője hat hibátlan gyakorlattal megnyerte a B-csoportot, és végül a legjobb olimpiai helyezését érte el: összesítésben hetedik lett.

Forrás: Tumbász Hédi

Harmadik olimpiáján lépett a pódiumra Nagy Péter Tokióban, ám jóval szerényebb reményekkel állt a rúd mögé, mint 2012-ben és 2016-ban. Londonban 416, Rióban 420 kilóval végzett a 10. helyen, ezúttal azonban júliusi, a felkészülés során elszenvedett részleges combizomszakadása miatt a 400 kiló elérése is csodaszámba ment volna.

Pesszimista várakozással (a többiek formáját még nem ismerve) mondhattuk, ha ilyen előzmények után bárkit is megelőz, megemeljük előtte a kalapunkat. Ugyanakkor a tajvani Hszieh Jün-ting szerény képességére gondolva, illetve figyelembe véve, hogy az osztrák Sargis Martirosjan és a spanyol Marcos Ruíz is kis embernek számít ólomsúlyban (mindketten 109 kilóban szoktak versenyezni, de eggyel feljebb használták fel a kivívott kvótát...), nem beszélve arról, hogy a nyolctagú A-csoport magyar idő szerint 12.50 órakor kezdődő versenyében bárki kieshet, nem volt lehetetlen újra megcélozni a 10. helyet.

A B-csoportban hatan próbáltak szerencsét, és a verseny első gyakorlatát 165 kilón sikeresen teljesítő Hszieh után Nagy Péter volt a második bemutatkozó. Ő is 165-ön biztosított, mondani sem kell, erőlködés nélkül teljesítette a kötelezőt. Másodikra a 173, harmadikra a 178 kilóval bánt el, csak Ruíz és Martirosjan előzte meg szakításban – az első két kísérletén (175, 180) elvérző osztrák például vérrel-verejtékkel „birkózta le” a 180-at harmadikra.

A lökést Martirosjan kezdte 190 kilóval, Nagy Péter – csakúgy, mint Ruíz és az izraeli David Litvinov – 205 kilót íratott be magának, míg Hszieh 206, az amerikai Caine Wilkes 212 kilót tervezett elsőre. Végül Nagy a 206-ot választotta (Ruíz a 210-et), és gyakorlatát 2:1 arányban megadták a bírók, innentől pedig bátrabban lehetett előre nézni. Már csak azért is, mert nemcsak Martirosjan, hanem az áprilisban még 401 kilóra képes izraeli Litvinov is 381 kilónál állt meg, és a tajvanitól sem kellett már tartani. A 215-ig jutó Ruíz 395-öt teljesített összetettben, a 214 kilót is letudó Nagy Péternek pedig maradt még egy gyakorlata – miután három kilóval állt a spanyol, mögött, 218 kilóra emeltetett, hogy az élre ugorjon.

Könnyen felállt a súllyal, és ugyanolyan természetes módon ki is lökte. A három bíró azonban három piros lámpával honorálta a gyakorlatot, miután úgy látták, a magyar óriás belenyomott. Nagy csak egy pillanatig értetlenkedett, aztán meghajolt, és lelépett a porondról. Csakhogy volt folytatás! A zsűri újranézte a produkciót, és érvényesnek találta, így Nagy Péter hat hibátlan fogással 396 kilóig jutott, egyúttal – miután az amerikai hozzá sem tudott szagolni a 224 kilóhoz – meg is nyerte a B-csoportot.

Ez azt jelenti, hogy noha sérülése miatt nem is álmodhatott a négy mázsáról, legjobb olimpiai szereplését könyvelheti el: a legjobbakat felvonultató A-csoport küzdelmei után vált biztossá, hogy a hetedik helyen végez.

Az olimpiai bajnoki címet a grúz Lasa Talakadze szerezte meg.

TOKIÓ 2020

SÚLYEMELÉS, FÉRFI +109 KG

A B-csoport végeredménye

1. NAGY PÉTER 396 (178, 218),

2. Marcos Ruíz (spanyol) 395 (180, 215),

3. Caine Wilkes (amerikai) 390 (173, 217)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!