emberkereskedelem

2020.02.29. 12:41

70 ezer forintot fizetett egy emberért egy salgótarjáni férfi

Emberkereskedelem gyanúja miatt folytatnak nyomozást egy 21 éves salgótarjáni férfi ellen; a több embert kényszermunkán dolgoztató férfit a bíróság letartóztatta – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a gyanúsított február 7-én eddig ismeretlen személytől 70 ezer forintért „megvásárolt” egy férfit, akit megalázó módon dolgoztatott, az éjszakákat egy fatárolóban kellett töltenie. A sértettet arra hivatkozva nem engedte el, hogy az érte kifizetett összeget még nem dolgozta le.

A férfi 2019-ben lakhatást ígért – munkájukért cserébe – két másik férfinak, akiket dorogházai ingatlana melléképületeiben, gépkocsiban „szállásolt el”. Az egyik sértettet személyi szabadságától is megfosztotta.

A szóvivő közölte: a 21 éves férfit a megyei főkapitányság és a bátonyterenyei rendőrkapitányság nyomozói fogták el, vele szemben emberkereskedelem és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt folytatnak eljárást. Vizsgálják azt is, hogy mások sérelmére követett-e el hasonló jellegű, vagy egyéb bűncselekményeket.

A bíróság pénteken rendelte el a férfi letartóztatását – tette hozzá a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában