7próba

2019.09.20. 07:05

Idén a dobogó a cél! – Ezért várják az idei 7próbát a mosonmagyaróvári mórások

A tavalyi megmérettetés után, idén is hatalmas lelkesedéssel várják a Kisalföld 7próbát az immár hatodikos diákok, akik tavaly épphogy lemaradtak a dobogóról.

Sperling Krisztina

A mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola 6. B osztályának osztályfőnökét, Balassa Gyöngyit kérdeztük az elmúlt év tapasztalatairól és a közelgő versennyel kapcsolatos várakozásokról.

Már a helyezéseket eldöntő sorversenyt követő eredményhirdetés pillanatában eldöntötték, hogy ha idén is lesz 7próba, akkor jelentkezni fognak. Bíznak a jobb helyezésben, de magáért a játék öröméért is beszállnak – mondta el lapunknak Balassa Gyöngyi.

„Hétről-hétre vártuk az új feladatot. A gyerekek minden nap átlapozták az újságot, és hatalmas volt az öröm, amikor megjelent az új kihívás. Ekkor azonnal szaladtak az osztályba, hogy közösen olvassák fel, hogy milyen próba elé állítják őket a szervezők. Még az órából is lecsippentettünk néhány percet, hogy át tudjuk beszélni a feladatot, és egy héten át – a következő kihívásig – ez volt a téma.

A Kisalföld közösségépítő céllal hirdette meg a versenyt. Mit gondol, jobban összekovácsolódott az osztály annak köszönhetően, hogy részt vettek a 7próbán?

Igen, ezt határozottan kijelenthetem. De nemcsak a diákokat hozták össze még jobban a feladatok, hanem a szülőket is, akik az osztály mellé álltak, hozták-vitték a gyerekeket. Nagyon jók és érdekesek voltak a döntő előtti feladatok is. A gyerekek ezeket felosztották egymás között. Drukkoltak egymásnak. Nem volt szemrehányás, ha valaki egy feladatból kevésbé vette ki a részét, akkor ő egy másikban tette oda magát. Mindenki olyan dolgot vállalt, amiben ügyesnek érezte magát.

Nekem személy szerint pedig szintén sokat segített ez a 7próba, hogy megismerjem a gyerekeket, mert tavaly kaptam meg az osztályt, előtte nem tanítottam őket.

Az első 7próbán a csapatok változatos feladatokat kaptak: kipróbáltak egy új sportot, készítettek videóinterjút az internet veszélyeiről, volt egy közös jó cselekedetük, kiszámolták az osztály ökológiai lábnyomát, flashmobot csináltak a lakóhelyük egy terén vagy az iskolában, kipróbálták milyen egy nap internet nélkül, majd felkészültek a sorversenyre. Ezek közül melyik volt a kedvence a gyerekeknek?

A legnagyobb élményt az a feladat okozta, amikor a közösségért kellett valami jót tenni. Osztályunk egy állatmenhelyre látogatott el. Ott megismerhették a menhely életét, azt, hogy hogyan gondozzák nap mint nap a befogadott állatokat. Volt aki az állatok edényeit mosogatta, vagy az etetésbe segített be, mások pedig a hely tisztán tartásából sepréssel vették ki a részüket. Illetve nagy élmény volt egy eddig ismeretlen sport kipróbálása, amit esőben is becsülettel csináltak végig a gyerekek.

Az eső sem tántorította el az ötödikeseket a kihívás teljesítésétől.

Miért ajánlaná más osztályoknak, hogy jelentkezzenek a versenyre?

Nagyon érdekesek voltak a döntő előtti feladatok. A gyerekek új oldalukról ismerhették meg egymást, ami még inkább erősítette az osztályközösséget és a szülőket is közelebb hozta egymáshoz. Ennek köszönhetően még több közös programot szerveztünk, például kirándulásokat, családi napot, közös főzést a szülőkkel.

Az megígérhetjük, hogy ebben az évben is hasonló érdekes kihívások elé állítjuk a versenyző csapatokat.

Ha még nem jelentkeztetek, de kedvet kaptatok, ne maradjatok le! Szeptember 23-ig még jelentkezhettek a Kisalföld 7próbára!

Amennyiben szeretnének inspirációt gyűjteni a bemutatkozó videó elkészítéséhez, a www.kisalfold.hu/7proba oldalon megnézhetitek a 2018-as 7próbán résztvevő iskolák, osztályok bemutatkozó videóit és még nagyon sok érdekességet magáról a próbákról és a versenyről.

A mosonmagyaróvári mórások már feltöltötték bemutatkozó kisfilmjüket az Instára:

A jelentkezéseket és a bemutatkozó videót 2019. szeptember 23-a, HÉTFŐ ÉJFÉLIG várjuk!

A jelentkezéseket az általános iskolák felső tagozatos diákjaitól – a hagyományos rendszer szerinti felső tagozatos osztályok (5-8. évfolyam), 6 osztályos iskola esetében (1-2. évfolyam), 8 osztályos iskola esetében (1-4. évfolyam) – várjuk, akik nem egyénileg, hanem iskolájukat képviselve, osztályként, osztályfőnökük, vagy egy általuk választott pedagógus irányításával/képviseletével indulnak a 7próbán.

Nem kell mást tennetek, mint osztályfőnökötöknek vagy egyik tanárotoknak jelezni részvételi szándékotokat, és az alábbi linken kitölteni a jelentkezési űrlapot.

A szülői hozzájárulási nyilatkozatot és a hivatalos játékszabályzatot a linkekre kattintva találjátok. (A jelentkezők a részvétellel automatikusan elfogadják a hivatalos játékszabályt.)

Október 1-jétől pedig indul a 7próba! További részletekért figyeljétek a Kisalföldet!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!