Ez történt

2024.05.15. 08:24

Erről írtunk 10 éve - Lenullázták a győri nő bankszámláját

Erről írtunk 40, 20 és 10 éve a Kisalföld napilap hasábjain május 15-én.

Varga Henrietta

40 éve Hotel lesz a Vörös kastélyban - Befejeződik a nagycenki rekonstrukció 
Zsigmond király 1436. október 2-án Prágában kelt oklevelében engedélyezte a Somosi fivéreknek, Jánosnak, Máténak és Lászlónak, hogy Mérgesi Péterrel együtt Endréden, Lövőn és Dánielcenk nevű birtokukon erődöt, vagy kastélyt építsenek. A mai nagycenki kastély őse feltehetően akkor épült. A hely alkalmas volt az építkezésre, az Ikva mocsaras árterületével bizonyos védelmet nyújtott részére. Az már bizonyos, hogy 1603-ban állt a cenki kastély, abból a korból fennmaradt okmányok szerint a jobbágyok panaszkodtak, hogy a kastélyt őrizniük kellett. Később egyre többet emlegetik az oklevelekben és a Cenkről szóló írásokban a majorházat. Ennek a majorháznak az első Széchényi családbeli lakója Tallián Istvánné, született Széchényi Ilona volt. A majorházat Széchényi Antal 1758 és 1761 között építtette át kastéllyá. Széchényi Ferenc, korának híres építésze, Ringer József tervei alapján 1800-ban újabb átalakítást végeztetett rajta, elkészíttetve a főbejárat fölötti szép kovácsoltvas erkélyt. A következő átépítés már Széchenyi István nevéhez fűződik, dátuma 1833. Pollack Mihály és Hild Ferdinánd tervei szerint létesült a főépület mindkét oldalához egy-egy derékszögben csatlakozó szárny. A főépület jobb oldalán ekkor készült a Vörös kastély és az üvegház is. A szépséges Széchenyi- kastély sorsa 1944. december 6- án teljesedett be. Ezen a napon érte légitámadás Nagycenket.

A bombák a parkban robbantak. Találat nem érte a kastélyt, de a légnyomás leszaggatta a tetőzetét. Az utána következő években vétkes gondatlanság miatt a kastély teljesen tönkrement. A nagycenki kastély megújulása 1969-ben kezdődött. Legfőbb támogatói dr. Csanádi Györgyaz azóta elhunyt közlekedési és postaügyi miniszter, KisháziÖdön,a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának akkori helyettes elnöke, Lombos Ferenc,a Győr-Sopron megyei Tanács elnöke, valamint Kriszt György,az Országos Műemléki Felügyelőség főmunkatársa voltak. Patronálásukkal kezdődött el a rekonstrukciós munka. A helyreállítási terveket Varga István, a Győr-Sopron megyei Tanácsi Tervező Vállalat igazgató-főmérnöke készítette, aki többi között ezen munkájáért kapta meg a legmagasabb építészeti elismerést, az Ybl-díjat. A nagycenki kastély helyreállítása az elfogadott program szerint történt és történik. Az egykori főépület 1973-ban készült el Széchenyi István emlékmúzeumot létesítettek benne, ahol állandó kiállítás keretében mutatják be a legnagyobb magyar munkásságát, személyes használati tárgyait. Az ünnepélyes megnyitása 1973. szeptember 21-én volt. Az egykori gazdasági szárny helyreállítását a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vállalta. Az Országos Lótenyésztési Felügyelőség programja alapján Mén összpontosító Állomást és lovasiskolát alapítottak. Ünnepélyes átadásra 1976 szeptemberében került sor. Ahogyan említettük, a kastély úgynevezett Széchenyi szárnyát Hild Ferdinánd tervei alapján építették. Angliából való hazatérése után ebben a szárnyban élt és alkotott Széchenyi István. A Széchenyi szárnyat a Pénzügyminisztérium hathatós anyagi támogatásával a Győr-Sopron megyei Tanács és az Országos Műemléki Felügyelőség építtette újjá. A jövőben a múzeumi épület kiegészítő szárnyaként működik, azonkívül közművelődési célokat is szolgál. Ennek megfelelően Varga István tervei alapján a földszinten egy előadóterem, az emeleten pedig egy másik terem épült, amelyet időszaki kiállításokra használnak. A földszinten két szobában a Széchenyi emlékkönyvtár kap helyet, másik két helyiségben pedig az országban egyedülálló pénztörténeti kiállítás. A Széchenyi szárnyat a berendezések elkészülte után 1984. szeptember 21-én, a legnagyobb magyar születésének évfordulóján nyitják meg. A kastélyegyüttes negyedik része, a Vörös kastély 1860-ban épült, nevét a homlokzat vörös színezéséről kaphatta. Ez a rész Széchenyi idejében a személyzet elhelyezésére szolgált. A Széchenyi szárnyat és a Vörös kastélyt összekötő folyosóhoz csatlakozott még a nagy családi ebédlő. Itt volt az öntöttvas szerkezetű üvegház is. A Vörös kastély a jövőben teljes egészében idegenforgalmi célokat szolgál. A helyreállítás költségeit a Pegazus Tours iroda vállalta. A Vörös kastély egyemeletes épületében kis hotel kap helyet, amelynek 17 szobájában — ebből kettő lakosztály — 32 személyt tudnak kényelmesen elhelyezni. Étterem is létesül, ahol egyszerre hatvan személyt tudnak kiszolgálni. Az egykori virágházban hangulatos, nyolcvan személyes kis presszó várja a vendégeket. A régi ebédlő rendezvényteremként is használható majd, és 35 személy kényelmes elhelyezését teszi lehetővé. A Vörös kastély tervei az idei év közepére készülnek el és az építési munkálatok már a második félévben elkezdődnek. A helyreállításhoz szükséges 30 millió forint rendelkezésre áll. Az építési munkák koordinálását és a szervezését Kriszt György vezetésével az Országos Műemléki Felügyelőség végzi. 

Ez történt
Fotó: Kisalföld archívum

20 éve Napról napra, évszakról évszakra 

Évszakok címbe foglalta a Győri Balett azt a háromrészes estjét, melyet először május 28-án láthat a közönség. A próbák utolsó instrukcióit Robert Cohan koreográfus személyesen adta a táncosoknak. A kortárs tánc egyik élő legendája két napot töltött Győrött, hogy szuggesztív ráhatásával a legtöbbet hozza ki a társulatból. Robert Cohan meglepő előadásmódjával híresült el a kortárstáncban, sokáig volt Martha Grahampartnere. A„két lábon járó tánctörténelem” - ahogy Kiss János balettigazgató nevezi Cohant - a keresztre feszített fia előtt álló anya fájdalmát dolgozta fel Stabat Mater című koreográfiájában. Az est közepén helyet kapó Trójai játékok már kivívta a közönség tetszését, a mostani felújítás ismét groteszk tükröt tart a férfiúi gőg elé. Robert Northa brazil szamba dinamikáját és az aikidót egyesítette, a táncosoknak igazi jutalomjáték. Újdonság lesz Egerházi Attila Harangozó-díjas Panta Rhei című darabja, mely Hérakleitosz megállapítását járja körbe, miszerint „ugyanazokba a folyamokba lépünk, és mégsem ugyanazokba lépünk, vagyunk is, meg nem is vagyunk”. A koreográfus ezekkel a gondolatokkal ajánlja a közönségnek a darabot: „Napról napra, évszakról évszakra, évről évre folyamatosan változik az élet. Ami változtatja, nem más, mint az idő, amely racionális, kérlelhetetlen múlásával jelzi, semmi sem állandó. A darabról alkotott verzióm egy bál volt, amely soha nem ér véget, de mindig újrakezdődik, mialatt mi, a vendégek folyton-folyvást cserélődünk. 

Ez történt
Fotó: Kisalföld archívum

10 éve Lenullázták a bankszámláját 

Csányi Adrienn kétmilliós megtakarítását számára idegen számlára utalták. Ügyében bűncselekmény gyanújával már nyomoz a rendőrség, s a lakás-takarékpénztár visszaállította egyenlegét, de sok gondot okoztak neki a történtek. „Meglepő telefonhívást kaptam a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-től. Közölték, hogy kérésemre sikeresen kiutalták kétmilliós megtakarításomat egy bankszámlára. Kiderült: vélhetően csalók áldozata lettem. Amikor a rendőrségen feljelentést tettem, megtudtam, többen is vagyunk, akiknél ezzel próbálkoztak, de csak az én számlámat sikerült lenullázni” - írta szerkesztőségünknek Csányi Adrienn.Elmondta, hogy 2007 óta gyűjti számláján a pénzt, havonta húszezer forintot utal rá. 

Eljegyezték, lakást szeretne vásárolni. Jövőre már erre a célra megtakarítása révén - az ahhoz járó állami támogatással és a kedvezményes hitellel együtt - hatmillió forintot vehetne igénybe. Ezért lett úrrá rajta a pánik, amikor tájékoztatták az átutalásról. Rögtön jelezte, hogy nem ismeri az utalás címzettjét és nem adott utalási megbízást, írásban bejelentést tett a Fundamentánál. Szóban az ügyfélszolgálaton azt ígérték neki, semmilyen hátránya nem lesz az esetből, persze a sok időt igénybe vevő ügyintézésen, a sok idegeskedésen kívül. Olvasónk elérte, hogy zárolják az ügyben érintett másik bankszámlát. A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. arról tájékoztatta lapunkat, hogy a leírtakhoz hasonló bűncselekmény elkövetésének kísérletére valóban sor került négy esetben és egy alkalommal meg is valósult.

„Azonban ez csak egy egyedi eset, ügyfélkezelő rendszerünk számos esetben jól vizsgázott, vizsgázik” - hangsúlyozza a közlemény. A Fundamenta feljelentéssel fordult a hatósághoz. „A társaság mindenkit biztosít arról, hogy senki nem szenvedhet semmilyen hátrányt harmadik személyek vélt vagy valós jogellenes magatartása miatt. Minden ilyen kárért helyt fog állni” - áll a levélben. A részletekről a banktitok miatt nem nyilatkoztak. 

Ez történt
Fotó: Kisalföld archívum


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában