Keresik a tetteseket

2024.05.15. 07:20

Négymilliós kár - Munkagépet, autót és buszt rongáltak a fiatalok Sopronban

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen fiatalemberek azonosításához.

Kisalföld.hu

Forrás: police.hu

A Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított rongálás miatt ismeretlen tettesek ellen.

Vélhetően a rendőrség honlapján közzétett képeken kitakarás nélkül is látható 4 fiatal fiú gyanúsítható azzal, hogy május 4-én 17 óra és 19 óra között Sopron, Sopronpusztán lévő telephelyen több munkagépet, személyautót és egy forgalomból kivont autóbuszt megrongáltak. 

A rongálással okozott kár 4 millió forint. 

A feltételezett elkövetőkről a közelben lévő biztonsági kamera felvételt készített.

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható fiatalembereket felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányság székhelyén,  illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es telefonszámon.

Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában