Krimi

2024.04.30. 14:39

Rémisztő bűnlajstroma van egy alig 18 éves magyar fiúnak

A többi között gyermekpornográfia és csalás miatt emeltek vádat ellene.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Jan H Andersen

Gyermekpornográfia, szexuális erőszak és csalás miatt emelt vádat egy 2006-os születésű fiú ellen a Pécsi Járási Ügyészség, a fiatalkorú – egyebek mellett – intim fotókat és videókat csalt ki, illetve bankkártyaadatokat szerzett meg becsapott fiataloktól – közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Rémisztő bűnlajstroma van egy alig 18 éves magyar fiúnak

A vádhatóság közleménye szerint a vádlott 2020-tól kezdve több álprofilt hozott létre az egyik legnagyobb közösségi oldalon, majd ezeken keresztül férkőzött a későbbi sértettek bizalmába. Számítógépeikre egy olyan programot töltetett le, amivel át tudta venni az irányítást eszközeik felett.

Az egyik gyerekkorú sértettnek például megígérte, hogy megtanítja őt feltörni a különböző közösségi profilokat. Miután a gyerekkorú a megjelölt programot letöltötte, a vádlott megváltoztatta a sértett belépési kódjait különböző játékokhoz, aki így nem tudott azokba belépni.

A fiú közölte: csak akkor hajlandó visszacsinálni a dolgot, ha szexuális tartalmú fényképet, illetve videót készít magáról, illetve küld neki. Bár a gyerek eleget tett a vádlott kérésének, fiókjait nem kapta vissza.

Ezt követően a vádlott a sértett több ismerősének is elküldte a sértettről készült szexuális jellegű képeket, videókat.

A vádlott ezen kívül további két kiskorú sértettel ismerkedett meg az interneten, akik számítógépe felett szintén átvette az irányítást, amelynek során belépési jogosultságaikat különböző játékokhoz letiltotta, illetve a számítógépen tárolt bankkártyaadatokkal különböző online tranzakciókat hajtott végre.

Mindezek mellett a vádlott különböző internetes hirdető oldalakon hirdetett meg olyan termékeket, amelyekkel ténylegesen nem rendelkezett, így összesen 24 sértettnek mintegy 1,5 millió forint kárt okozott.

A vádlott cselekménye többek között a szexuális erőszak minősített esetének, gyermekpornográfia, illetve csalás bűntettének megállapítására alkalmas – olvasható a vádhatóság közleményében.

Borítókép: illusztráció

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában