Bulvár-celeb

2024.05.15. 04:50

Súlyos titkot árult el magáról a Házasság első látásra Petrája

Petrát verte a párja.

A Házasság első látásra című realityben Petrának nem volt szerencséje a férjével, Andrással: annyira nem tudták elviselni egymást, hogy már a kísérlet vége előtt szakítottak, a nő mérgében még a jegygyűrűjét is lehúzta a vécén.

Mint egy friss interjúból kiderült, Dávid Petrának korábban is volt már olyan kapcsolata, amiből jóval hamarabb ki kellett volna szállnia, egy régebbi párja ugyanis nemcsak szavakkal alázta meg, de megütötte, sőt volt, hogy le is köpte.

„Huszonnyolc évesen volt az első, felnőtt kapcsolatom.

Az elején minden nagyon jó volt, de aztán elkezdett bekebelezni, és nekem menekülnöm kellett. Az akkori párom nagyon szeretett volna gyereket, viszont ezzel a valódi énje is a felszínre tört. Olyanokat mondogatott nekem, hogy ha születne babánk, akkor 18 éves koráig nem válhatnánk el, bármi is történne, de azt is kiadta parancsba, hogy töröljem le az összes férfi ismerősömet. A babaprojektet is úgy vezette be, hogy ő gyereket akar, most! Akkor fél éve voltunk együtt” – mesélte Petra egy tiktokos videosorozatban, amiből a Ripost is idézett.

Petra elmondása szerint hiába kérte a férfit, hogy várjanak még a gyerekvállalással, hajthatatlan volt – mire a későbbi realitysztár elhagyta, de aztán visszament hozzá, adott neki még egy esélyt.

Jött a lelki és fizikai terror

„Visszamentem hozzá, de ő azt mondta, hogy bosszúból, amiért én elhagytam, meg fogja törni a lelkem. Akkor ezt nem értettem, és nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de aztán rájöttem a következő fél évben, hogy miről beszélt. Olyan lelki terrorban tartott, hogy minden önbecsülésem elvesztettem szinte...”

Ez a férfi engem leköpött, megütött, zsarolt, fenyegetett.

„Mindezt azért, mert szerinte én nem vagyok normális, és ha majd úgy viselkedem, ahogy neki is tetszik, akkor majd ő is megváltozik. Nagyon kemény meló kellett ahhoz, hogy ebből ki tudjak jönni, de akkor fiatalon és tapasztalatok nélkül sajnos hoztam rossz döntéseket” – magyarázta Petra, aki arról is beszámolt, hogy a férfi sokszor bezárta vagy épp a telefonján keresztül követte.

Petrának valahogy aztán sikerült örökre megszabadulnia a férfitől, amiért a mai napig hálás a sorsnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!