Irány a nagybetűs élet

2024.02.09. 13:17

Diplomaosztás - Hatvanan búcsúznak pénteken a mosonmagyaróvári kartól - XXL-galéria

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar diplomaátadó ünnepi kari tanácsülése keretében búcsúztatták a hatvan végzős diákot és elismeréseket is átadtak.

Mészely Réka

Pillanatkép a mosonmagyaróvári kar diplomaosztójáról. Fotó: Kerekes István

  • A hazai felsőoktatásban egyedi hagyományokkal rendelkező mosonmagyaróvári kar fejlődéséről szólt dr. Tóth Tamás dékán a  diplomaátadó ünnepi kari tanácsülésen.
  • A vár és környezetének szépülése mellett kiemelte további ingatlanok megújulását, mint a Deák téri épületét, létrejött a Smart Farm, látogatóközpont nyílt mellette nyilvános egyetemi könyvtárral.
  • A dékán leszögezte: a jövőben további fejlesztéseket terveznek. Mint mondta, az infrastrukturális beruházások mellett legalább olyan fontos a képzési portfólió megújulása.

– Rendelkeznek minden információval és tudással ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Az a kérésem, hogy ezt ne tartsák magukban, fordítsák a megújulóban lévő magyar agrárium javára – fordult a végzős hallgatókhoz Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője. Az alma mater egykori hallgatójaként hangsúlyozta: az óvári gazdászok közössége mindig számíthat egymásra.

Dr. Molnár Zoltán tudományos dékánhelyettes az idegennyelvi képzésben részt vett hallgatókat angol nyelven köszöntötte.

– Legyenek büszkék diplomájukra, szaktudásukra hazai és nemzetközi szinten is szükség van – vette át a szót Árvay István mosonmagyaróvári polgármester. 2012 óta a helyi önkormányzat Mosonmagyaróvár tiszteletbeli polgára címet adományoz az itt végzett hallgatóknak.

A végzős hallgatók eskütételét dr. Zsédely Eszter oktatási dékánhelyettes vezette le: ezúttal hatvanan búcsúznak a magyaróvári kartól. 

A Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata 9. alkalommal ítéli oda az „Oktatók a hallgatókért díjat”. Horváth Gábor Zsolt, a kari Hallgatói Önkormányzat Elnöke idén az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Agrárökonómiai Tanszék egyetemi docensének, dr. Kalmár Sándornak adta át a kitüntetést lelkiismeretes oktatói tevékenysége, korrektsége, inspiráló ötletei, a hallgatókért végzett tevékenysége elismeréseként.  

Idén huszadik alkalommal adtak át Mintagazdaság és Elismert gyakorlóhely címeket, azon mezőgazdasági vállalkozók, gazdaságok, számára, akik a pályázati kiírásnak megfeleltek.

Dr. Tóth Tamás és dr. Vér András, a kari mintagazdasági hálózat koordinátora a Mintagazdaság címről szóló oklevelet nyújtott át a Dunakiliti Agrár Zrt. részére Domokos Zsolt ügyvezetőnek, a Galliform Kft. részére Horváth László ügyvezetőnek. Elismert gyakorlóhely címet érdemelt ki a Gazda Kontroll Kft., az oklevelet Bányai Tibor ügyvezető vette át. 

A végzősök nevében Kuti Zsanett elevenítette fel az egyetemi éveket, köszönetet mondva az itt kapott tudásért. Kovács-Csomor Zsolt, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke a szövetség nevében szólt a végzett mérnökökhöz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában