Karakai Panni néni emlékére

60 évvel ezelőtt, 1964 szeptemberében falubeli társaimmal együtt először léptünk be a csornai Hunyadi Gimnázium kapuján. Tele szorongással, félelemmel, mint afféle falusi, osztott osztályos iskolából érkező gyermekek. Mi lesz most? Ráadásul egy matektanárt megelőzött a híre. Majd lesz nektek nemulass a Panni nénivel. Más matektanár is van, nem biztos, hogy hozzá kerülünk. De amikor a tanévnyitó utáni osztályfőnöki órán ismertették a másnapi órarendet, miszerint a harmadik óra matematika a Karakai Panni nénivel, azért összedőlt a világ.

Panni néni – számunkra szokatlan – kimért modora, szigora, minden képzeletünket felülmúlta. És legyünk őszinték, ez a magatartás négy éven át – ha kicsit enyhült is – de kitartott. Követelt és ritkán dicsért. Egészen biztos, hogy jó szándékkal tette, ám ezt egy diák másképp látja. De hozzá kellett csiszolódnunk, hiszen a matek nem olyan tantárgy, ami hetente csak egyszer van. Ráadásul minden osztálykirándulásunkon még a kísérő tanár is Panni néni volt.

Minden viszontagság ellenére azért csak leérettségiztünk. És ekkor jött a nagy fordulat: Panni néni elkezdett bennünket NYÍLTAN is szeretni. Akkor már minden érdekelte: ki hova ment, hol van, mit csinál, mivel foglalkozik?

Minden érettségi találkozónkon ott volt. Később már ezért is, mert osztályfőnökeink hamar meghaltak, Panni néni volt a biztos pont. A 40 éves érettségi találkozónkon egyenként mindenkit beszámoltatott, az 50 évesen a katedrán állva szeretetteljes, tartalmas és tanulságos gondolatokat osztott meg velünk, és utána még elviselte több órás éttermi zsibongásunkat is.

Aztán egyre kevesebbet lehetett látni az utcán. Nem ment bevásárolni, vagy ebédért. Egészsége megrendült.  De látogatói, míg egyedül élt lakásában, mindig voltak. A régi tanítványok. Akiket úgy fogadott, hogy: „De örülök, hogy jöttél.”  Vagy: „Hát eljöttél, nem felejtettél el?”

Aztán ez az év nagyon rosszul kezdődött. Mert Ő ment el. Végleg. Már egy égi osztályban tanítja a matekot. Régi tanítványai közül már sajnos sokan ott vártak rá. És Panni néni a tőle megszokott szavakkal elkezdte az órát: „Adott egy pont, egy egyenes… Szerkesztendő … Nem sikerül megoldani?  Hát játsszál. Ha az óvodában nem játszottál eleget, most játsszál.” Mert számára ez játék volt.

Tessék csak ott fent is tovább tanítani, Panni néni! Mert: „Minden tudomány közül, amely a természet törvényeire tanít bennünket, a legszebb és legtisztább tudomány a matematika.” (Ez egy ifjúsági regény néhány sora).  Legfeljebb azon tetszik csodálkozni, hogy ez éppen egy matekból nem jeleskedő volt tanítványnak jutott az eszébe. (A regényt Panni néni is olvasta.)

Köszönjük, hogy a tanítványai lehettünk. A régi időkre mindig tisztelettel és szeretettel fogunk emlékezni. Panni néni emlékét sohasem fogjuk feledni!

Dóczyné Kocsis Márta