Tragédia

2023.11.21. 19:04

Emberölési kísérlet a vád - Egy ember halt meg Győrújfalun a balesetben - fotók a tárgyalásról

Védőbeszéddel folytatódott kedden a Győri Törvényszéken annak a férfinak a tárgyalása, akit több ember sérelmére elkövetett emberölési kísérlettel vádolnak. Még 2019 nyarán történt a súlyos baleset Győrújfalun, amelyben egy ember az életét vesztette. A vádlott sofőr élete is hajszálon múlott, csoda, hogy túlélte a tragédiát.

Simon Roberta

A vád szerint barátaival buliból tartottak hazafelé egy Suzukival. Az ügyészség szerint a férfi mielőtt volánhoz ült szeszesitalt és delta9-THC és ketamin hatóanyagot tartalmazó kábítószert fogyasztott. Az autóban összesen öten utaztak, de egyikük sem használt biztonsági övet. A sofőr 92-98 km/h sebességgel haladt, majd áttért a szembe sávba, hirtelen visszarántotta a kormányt ezzel veszélyhelyzetet teremtve. Végül elvesztette uralmát a jármű felett és egy fába csapódva állt meg. Az anyós ülésen utazó férfi belehalt sérüléseibe, a többieket súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A tanúk közül ketten azt állítják, hogy a vádlott szándékosan okozott balesetet, ezért is merült fel az emberölés gyanúja. Egyikük azt vallotta, hogy a sofőr kijelentette: "Meg fogtok dögleni!", illetve szándékosan veszélyesen hajtott. Ezzel a feltevéssel sem a védő, sem az ügyészség nem értett egyet. A féknyomok is arra utalnak, hogy el akarta kerülni a balesetet. Az ügyvéd szerint védencét csak a gondatlanság terheli. Az egyik utas vallomásából is az tűnik ki, hogy a vádlott a hátsó ülésen veszekedőkre szólt rá, fejezzék be a vitát.

Halált okozó ittas vezetésért 2-8 évig, halált okozó közúti veszélyeztetésért 5-10, míg emberölésért 10-20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.

Az ügyvéd szerint nagy jelentősége van a vér- és vizeletmintáknak, amelyből megállapították az ittasságot és a droghasználatot. Az autó utasai azonban nem látták alkoholt inni a sofőrt. Kiderült, hogy ketamint azért találtak a férfi vérében, mert a mentőautóban ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyszert adtak neki. A delta9-THC, azaz a marihuána hatóanyagnál pedig az az érdekesség, hogy csak az egyik mintából mutatták ki.

Dr. Veisz Gábor ügyvéd szerint mivel a baleset szemtanúi is összekeverték a két férfi sérültet, könnyen lehet, hogy a mintáknál is ez történt, hiszen ismeretlen személyként szállították a sérülteket kórházba és csak később történt meg az azonosításuk. Ráadásul több ellentétes okirat készült, amelyekből szintén nem lehet 100 százalékosan bizonyítani, hogy a sofőr alkohol és kábítószer hatása alatt állt.

Utólag egy DNS tesztből könnyen kimutatható lenne, hogy valóban a sofőr mintája-e vagy egy másik utasé. A több mint négy éve történt baleset mintáit azóta már megsemmisítették, így nem tudják már összevetni.

A vádlott az utolsó szó jogán papírra vetett jegyzetét olvasta fel a bíróságon. Ismét elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket, ami a mai napig megviseli. - Szellemileg, lelkileg  a padlóra kerültem -fogalmazott. Bocsánatot kért az elhunyt, valamint megsérült társaitól és családjuktól. -Sajnos Istvántól már nem tudok bocsánatot kérni, de a hozzátartozóitól mindenképp szeretnék - hangsúlyozta a vádlott.

Mint mondta, 

levonta a tanulságot az esetből, vállalja érte a következményeket.

Az ügyében jövő héten születik ítélet a Győri Törvényszéken.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában