Grafikus tehetségek

2024.04.26. 18:42

Rendhagyó tárlat diákoktól - A Handler-technikum végzősei saját kiállításukat nyitották meg Sopronban - fotók

Saját kiállításukat nyitották meg a Soproni SzC Handler Nándor Technikum ötödéves, grafikus tanulói pénteken délután a Festőteremben. A diákok képzőművészeti alkotásait bemutató, Sutra címet viselő tárlatot május 5-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Varga Henrietta

A fantasztikus hangulatú megnyitóra a szülők és tanárok mellett, a barátok és diáktársak is ellátogattak, akik érdeklődve és kíváncsian szemlélték a tehetséges fiatalok alkotásait Sopronban. Fotók: Máthé Daniella

  • A diákok performansz előadása nyitotta az eseményt, amelyben a piros fonal egy összekötő vonalat jelképezett.
  • Összekapcsolta a múltat a jelennel és a jövővel, valamint szimbolizálta azt a kapcsolatot, azokat a közös élményeket és kihívásokat, amelyek összekötik a végzős osztályt.
  • Dárdai Barnabás osztályfőnök és 21 diákja a tárlatot saját maga szervezte, kreativitásukat és kézügyességüket a különböző technikával készült alkotások és azok elrendezése igazolja.
  • A kiállított művek között alkalmazott művészeti témájú tervezőgrafikák, tanulmányrajzok, valamint arculattervezések láthatóak, de a portfóliókba is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők.

- Már hagyomány iskolánkban, hogy az ötödévesek kiállítással búcsúznak az alma matertől. Ez egy megmérettetés, amely hozzátartozik a képzéshez, a tanév végén a diákjaim bemutathatják, azokat az alkotásokat, amelyeken dolgoztak, legfőképp az idei tanévben. A kiállított darabok között vannak tanulmányrajzok és tervezőgrafikák, de egyéb más technikájú munkával is találkozhatnak az érdeklődők. Azt gondolom, hogy a színes kínálatban mindenki megtalálja a szívének kedves művet. Sajnos lassan vége a közös alkotásoknak, ez az alkalom az utolsó lépcsőfoka az elmúlt öt év eseménysorozatának. Az, hogy a szülők is itt lehetnek fontos dolog. Egyrészt képet kaphatnak arról, hogy gyermekeik az elmúlt években milyen csodálatos fejlődésen mentek keresztül, másrészt láthatják azt is, hogy mennyire tehetséges alkotók - mondta a végzősök osztályfőnöke.

A rendhagyó kiállítást Herczeg Anikó, a Soproni Képzőművészeti Társaság elnöke nyitotta meg, aki beszédében méltatta a fiatalok által készített munkákat.

- A grafikai tervezésben a művészeti látásmód és a technikai tudás olvad össze egy egységgé, hiszen az eredeti kiinduló koncepció egyértelműen számítógépes, digitalizált környezetben valósul meg. Ez a vizuális kommunikáció, amely a képi világ és a tipográfia által juttatja el hozzánk az adott üzenetet. A tárlat rendkívül sokszínű, eltérő kifejezésmódokkal kísérletező diákok terveiből áll. Nem is csoda, hiszen a szuverén alkotói nyelvüket kereső és építő fiatalok munkáit mutatja be, az elmúlt évek tanulmányainak összességét sűríti egy-egy vizsgamunkába. A különböző grafikai megoldásokat felvonultató munkák, egyéni eszközökkel tárják elénk gondolatainkat, a minket körülvevő világot - mondta.

A fantasztikus hangulatú megnyitóra a szülők és tanárok mellett, a barátok és diáktársak is ellátogattak, akik érdeklődve és kíváncsian szemlélték a tehetséges fiatalok alkotásait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában