Kereslet, kínálat

2024.04.22. 12:13

Indul a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program

A programban sikeresen pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy három hónapra kipróbálják magukat a választott álláshelyen.

MW

A présüzemben készülő ajtóelemek az esztergomi Suzuki-gyárban

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Hétfőtől lehet pályázni a tartós álláskeresők elhelyezkedését támogató, 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló pályázatra. A programban sikeresen pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy három hónapra kipróbálják magukat a választott álláshelyen – jelentette be közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A program célja egyrészről a vállalkozások munkaerőigényének kielégítése a hazai munkaerő-kínálat bővítése révén, másrészről a tartósan álláskeresők hosszú távú elhelyezkedésének támogatása, a foglalkoztatás további növelése mellett.

Czomba Sándor megismételte, a kormány célja, hogy 2024-ben újraindítsa, majd jövőre tovább emelje a gazdasági növekedést. „Így évről évre haladva, folyamatosan felzárkózunk és elérjük az EU-fejlettségi átlag 90 százalékát, a foglalkoztatási rátát pedig 85 százalékra emeljük” – fűzte hozzá.

Ezen célokat szolgálja a most elindult pilot program is. 

A program keretében annak a munkáltatónak nyújtható vissza nem térítendő támogatás, amely az álláshelyválasztás lehetőségét legalább 5 fő, súlyosan hátrányos helyzetű álláskereső számára biztosítja. 

Súlyosan hátrányos helyzetű álláskeresőnek az a legalább 24 hónapja regisztrált álláskereső vagy olyan, legalább 12 hónapja regisztrált álláskereső minősül, akire érvényes a feltételek legalább egyike, miszerint  24 év alatti, vagy nem szerzett középfokú végzettséget/szakmai képesítést, vagy 50 éven felüli, vagy eltartottal egyedül élő felnőtt, esetleg etnikum tagja – részletezte az államtitkár.

A támogatás három hónapja alatt akár 100 százalékos bértámogatás is igénybe vehető, ami 6 órás munkaidő esetén legfeljebb havi 200 ezer forintot jelent. A felvett munkavállaló ez alatt az időtartam alatt munkában maradást ösztönző juttatásban is részesülhet, melynek havi összege 53 ezer forint.

Amennyiben az álláskereső alkalmasnak bizonyul, tovább foglalkoztatás esetében a munkaadó további 6 hónapig részesülhet bértámogatásban maximum 50 százalékos intenzitással, legfeljebb havi 200 ezer forint mértékig. A felvett munkavállaló ez alatt az időtartam alatt, illetve ezenfelül további 3 hónapig részesülhet munkában maradást ösztönző juttatásban, amelynek havi összege a minimálbér 25 százaléka, azaz 67 ezer forint.

A projekt keretében egy év alatt álláskeresőnként összesen 1,8 millió forint bértámogatás igényelhető, míg az egyén a bérén felül további 760 ezer forint juttatást kaphat.

A vállalkozások a munkaerő felmérésében és -fejlesztésében, illetve a munkában maradás segítésében közreműködő szakemberek (mentorok) bérköltsége után is igényelhetnek támogatást.

A pilot programot az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság bonyolítja le, a részletes információk a honlapjukon érhetők el – közölte az államtitkár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában