Kampánykörút

2024.05.02. 17:57

Orbán Viktor: az európai emberek véleménye nem egyezik az EU háborúpárti vezetőinek véleményével (videó)

A miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtök délután Fehérgyarmaton folytatta országjárását – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

MW

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke (k) beszédet mond vidéki kampánykörútjának fehérgyarmati állomásán 2024. május 2-án

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Fischer Zoltán

Útba ejtette Jánd községet is, ahol a településvezető által nemrég kihelyezett „No migration, no gender, no war” tábla országos figyelmet keltett. Erre utalva a Fidesz elnöke elmondta:

az európai emberek véleménye ma lényegesen eltér az európai vezetőkétől a háború, a gender és a migráció kérdésében is.

Ha az európai közvélemény a béke mellett áll ki a júniusi választáson, akkor el lehet kerülni a háború kiterjedését. Így tudjuk megvédeni a gazdaságunkat is, amit a háborús árakkal, a szankciókkal szintén tönkretesz a háború.

Magyarország mindenképpen kimarad a háborúból, de jó lenne, ha az egész európai politika is megváltozna, ehhez pedig meg kell nyernünk az EP-választásokat.

Orbán Viktor felhívta a fehérgyarmatiak figyelmét: a magyar baloldal háborúpárti, mégpedig azért, mert tartótisztjeik, akik külföldről fizetik őket, akik megvették őket kilóra, azok háborúpártiak, és a háborún akarnak nyerészkedni.

Jándon jól tudják: a békét nem elég akarni, a békéért tenni kell!

– írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában