Diákok vetélkedője

2024.05.16. 08:22

Kulturális seregszemle Sopronban

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg szerdán a soproni Kozmutza Flóra iskola szervezésében a vármegyei kulturális bemutatót az eltérő tantervű iskolák, sajátos nevelési igényű tanulóinak, ahol ezúttal hat intézmény 120 résztvevője, 19 produkciót mutatott be a vendégek és a szakmai zsűri előtt.

Varga Henrietta

Az eseményt minden évben hatalmas várakozás előzi meg a szervező iskola és a partneriskolák berkein belül. Minden fellépő szívét-lelkét beleteszi a felkészülésbe annak érdekében, hogy minél színvonalasabb, érdekesebb és sokszínűbb előadásokat kelthessenek életre. A fantasztikus produkciókban idén népi gyermekjátékokat, színjátszó csoportokat, szóló énekeseket, énekkari produkciókat, valamint tánccsoportokat tekinthettek meg a látogatók.

seregszemle
A vármegyei seregszemlén kicsik és nagyok mutatkozhattak meg produkcióikkal Fotó: Máthé Daniella

A rendezvényt Kaposi Hunor, a szervező iskola első osztályos tanulójának verse nyitotta, aki B. Habarics Kitti: Más vagyok című versét adta elő. 

Seregszemle
Kaposi Hunor, B. Habarics Kitti: Más vagyok című versével nyitotta meg a színes előadások sorát Fotó. Máthé Daniella

A szívhezszóló verselést követően, Czvitkovics Erika, a Kozmutza Flóra iskola intézményvezető-helyettese köszöntötte a megjelenteket. 

-Mindig öröm megszervezni az eseményt, hiszen egyrészt már magában rejti a nyár ígéretét, másrészt jó találkozni  azokkal a társintézményekkel is, ahol iskolánkhoz hasonló nevelő munka folyik. Ez az alkalom egyben ünnep is, ahol a tanulók megmutathatják tehetségüket és lélekmelengető, feledhetetlen pillanatokkal örvendeztetik meg a nézőket 

- tette hozzá.

Ez egy hiánypótló és unikális rendezvény a gyógypedagógiai intézmények vármegyei életében, hiszen négy város (Győr, Mosonmagyaróvár, Csorna, Sopron), öt iskolájának 120 tanulója jött össze és mutatja meg magát 

- kezdte beszédét dr. Kovács Róbert, a Soproni Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese. 

- Nem az a fontos, hogy bárkit legyőzzenek a gyerekek, hanem, az, hogy mindannyian megmutathassák mit tudnak. Ezeknek a rendezvényeknek a megmérettetés mellett a közösségépítés is nagyon fontos célja, hiszen azzal, hogy a diákok találkozhatnak társaikkal és megismerhetik egymás produkcióit is, mindenképpen előre viszi életútjukat.

Seregszemle
A soproni Doborjáni iskola tanulói  Lázár Ervin: Mikkamakka gyere haza című mesejátékával készültek a megmérettetésre Fotó: Máthé Daniella

A beszédeket követően megkezdődött a vetélkedő, amelyet egy négytagú zsűri, Mozsolits Lászlóné, a Győri Pedagógiai oktatási központ munkatársa és szaktanácsadója, Seregély Dóra, a soproni Pro Kultúra marketingigazgatója, Filep Márk, önkormányzati képviselő, valamint T. Horváth József, pedagógus értékelt.

Seregszemle
A négytagú zsűri nehéz helyzetben volt a produkciók értékelésekor Fotó: Máthé Daniella

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában