Beruházások

2024.05.02. 12:23

Erősödik a magyar cégek jelenléte Üzbegisztánban

Magyarország és Üzbegisztán között a gazdasági együttműködés minden korábbinál intenzívebb, amelyben kiemelt jelentősége van a Türk Tanácsnak és a Magyar-Üzbég Üzleti Tanácsnak – hangsúlyozta Varga Mihály.

MW

Varga Mihály Üzbegisztánba látogatott, ahol részt vesz a Taskenti Nemzetközi Befektetői Fórumon

Forrás: Varga Mihály / Facebook

Egyre több magyar vállalkozás lép piacra sikerrel Üzbegisztánban, a magyar cégek jelenléte a bankszektorban, az élelmiszeriparban és a gyógyszeriparban is erősödik – jelentette ki Varga Mihály Üzbegisztánban, a Taskenti Nemzetközi Befektetői Fórumon. A Pénzügyminisztérium (PM) csütörtöki közleménye szerint a miniszter kiemelte: „Üzbegisztán stratégiai partnerünk a közép-ázsiai régióban, gazdasági kapcsolatainkat a következő években szorosabbra fűzzük.”

Az Üzbegisztánba irányuló magyar export 12 százalékkal erősödött a tavalyi évben, meghaladta a 90 millió dollárt, a gyógyszerészeti termékek mellett a Magyarországon gyártott járművekre is erős a kereslet – ismertette Varga Mihály.

Mint mondta: a bankszektorban az OTP egyre nagyobb részesedésének köszönhetően folyamatosan növekszik a magyar jelenlét, de jelentős mezőgazdasági beruházások is megvalósulnak magyar–üzbég együttműködésben, míg vízügyi fejlesztések területén a magyar mérnökök tudására mutatkozik nagy igény.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy az Óbudai Egyetem részvételével valósul meg Üzbegisztán első innovációs és tudományos parkja. Az Inno-TechnoPark főbb kutatási tevékenységei az IT, az ipari robotika, az okos építőipar, az orvostechnika, a precíziós agrárgazdálkodás vagy a technológia-transzfer és innovációmenedzsment.

A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország és Üzbegisztán között a gazdasági együttműködés minden korábbinál intenzívebb, amelyben kiemelt jelentősége van a Türk Tanácsnak és a Magyar-Üzbég Üzleti Tanácsnak. A kormány célja világos: az átrendeződő világgazdasági folyamatoknak Magyarország nyertese kíván lenni, ezért a blokkosodás helyett minél szélesebb körű gazdasági kapcsolatokra van szükség

– tette hozzá Varga Mihály.

Kiemelte: ezért a nyugati gazdasági kapcsolatok megőrzése mellett a keleti kapcsolatainkat is építjük, amelynek egyik zászlóshajója Közép-Ázsia.

Varga Mihály útja során tárgyal Jamshid Khodjaev külgazdasági és befektetési miniszterelnök-helyettessel, Laziz Kudratov üzbég befektetési, kereskedelmi és ipari miniszterrel, valamint Jamshid Kuchkarov üzbég gazdasági és pénzügyminiszterrel is – ismertette a PM.

Nagy Márton az ománi Súra Tanács elnökével tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a hivatalában fogadta Sheikh Khálid Hilal Al Maawalit az ománi parlament alsóháza, a Súra Tanács elnökét és delegációját. A felek a találkozó során áttekintették a magyar–ománi gazdasági kapcsolatokat, különös tekintettel a magyar élelmiszeripar és azon belül a tejipari cégek kifektetési lehetőségeire – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

Nagy Márton a találkozón hangsúlyozta, hazánk exportorientált országként mindenkivel a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik. Ezt tükrözi az is, hogy a Magyarország és Omán közötti kereskedelmi forgalom 2010 óta több mint másfélszeresére növekedett.

A felek megállapították ugyanakkor, hogy a gazdasági kapcsolatok további előmozdítása szükséges.

Az egyeztetés során a felek egyetértettek abban is, hogy közvetlen ománi és magyar járatokkal erősíthető a két ország közötti légi közlekedési kapcsolat, valamint a már megkezdett együttműködést fejleszteni szükséges az oktatás területén.

Mindemellett megállapítást nyert, hogy szükséges a két ország együttműködésének kialakítása és megerősítése az energetika területén, beleértve a Mol esetleges szerepvállalását is – olvasható a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában