Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Visszatér a Hiperkarma: lemez, koncert

Három és fél után visszatér a színpadra és lemezt is készít a 2000-es évek első felének egyik legígéretesebb alternatív zenekara, a hiperkarma.

Bérczesi Róbert és csapata a júliusi VilágVeleje Nyár fesztiválon lép újra a közönség elé június 18-án az Orczy Parkban.

"A júniusi koncert az eddigi két lemez anyagára épül, amellett két új számot is eljátszunk. Szeretném, ha az őszi hagyományos hiperkarmás halloween bulira készen lenne a harmadik album" - mondta Bérczesi Róbert az MTI-nek.

Mint az énekes-gitáros felidézte, a hiperkarma 2007. október 31-én adta utolsó koncertjét.

"Kicsit talán túlhajtottuk a hiperkarmát, túl sokat koncerteztünk, én ráadásul egy elég sötét erdőbe keveredtem. Leginkább azért kellett akkor leállnunk, mert olyan lelki és fizikai állapotba kerültem, amely lehetetlenné tette számomra a további koncertezést, egyáltalán a kommunikálást a világgal. Ebből a helyzetből azóta sikerült kikászálódnom, vagy úgy is mondhatnám, leszoknom. Tisztább fejjel nézve a dolgokat, ismét erőt érzek magamban, hogy dalokat tudjak írni, illetve a zenekarral próbálni" - idézte fel a frontember az elmúlt időszakot.

A hiperkarma kissé pszichedelikus dalai elsősorban az elidegenedésről, a pesti éjszakáról, a baráti társaságokról, az önmagunkba vetett hit erősítéséről szólnak. Bérczesi szerint a harmadik lemez anyaga - amely a korábbiakhoz hasonlóan a 1g Recordsnál jön ki - zeneileg és szövegileg egyaránt az első két lemez (hiperkarma - 2000, Amondó - 2003) keverékének tekinthető, lesznek rapes és énekelt, refrénes számok is.
A csapat sokáig az alternatív színtér egyik közönségkedvence volt, aztán jött a Dob+basszus című tévéműsor, amely széles körben is ismertté tette őket, miután a betétdalt Bérczesi írta.

"Büszke vagyok erre, hiszen nem egy mosóporreklámnak adtam a zenémet, hanem egy jó kis műsornak" - mondta a frontember.
A korábban öttagú hiperkarmához most csatlakozott Gálos Ádám (ex-Kistehén Tánczenekar, jelenleg Intim Torna Illegál) dobos, ami szerkezeti változást jelent a csapatban, hiszen korábban Frenk (Torma Gábor) volt a dobos, ám ő az elmúlt években gitáros-énekes szólóelőadóként lett sikeres.

"Frenk valóban nem fog dobolni, előrejött mellém és ezentúl a hiperkarmában is gitározni meg vokálozni fog. Jobban előtérbe kerül majd, mint eddig, segít például a hangszerelésben. Egyébként ő az egyik legjobb barátom" - fogalmazott Bérczesi Róbert. A további tagok is a régiek: Varga László (basszusgitár, játszik a Pál Utcai Fiúkban is), Kis Tibor (gitár) és Bacsa Gyula (billentyűs hangszerek).

Az ősz végére tervezett harmadik hiperkarma-lemezre (címe még nincs) még azok a számok kerülnek, amelyeket Bérczesi Róbert korábban írt, később viszont - tette hozzá - Frenk is bekapcsolódhat saját szerzeményekkel.

"Megbeszéltük, hogy hosszú távra tervezünk, mindenki akarja a folytatást" - fűzte hozzá. Kitért arra, hogy a most elővett régebbi dalainak többségét azért nem fejezte be, mert azt is képtelen volt eldönteni, melyik a jó rímpár. Volt például dal, amelynek harmincegy különböző változatát készítette el.

Bérczesi az elmúlt években a Pluto együttesből ismert Nemes Andrással játszott együtt Biorobot néven, de csinált egy három vokálos lánnyal megerősített zenekart is Panírozott Barikák néven, és énekelt egy dalt Dj Titusz Chip-Chip Chokas című projektje CD-jén.

"Ezek a dolgok készítették elő a talajt a lelkemben arra, hogy ismét legyen hiperkarma. Megpróbáltam visszakerülni saját zenei vérkeringésembe, de azért ezt meg kellett alapozni. A Gödörben május 30-án mutatom be hamarosan megjelenő Emléxel? című szólólemezemet, amelyet magyar pop-rockdalokból állítottam össze, a húszas évektől a Kexen, a Beatricén, Zoránon, Bródy Jánoson, a Bizottságon, a Trabanton át a Bonanza Banzai-ig és a Kispál és a Borzig. Ezen a koncerten már a hiperkarma többi tagja kísér majd" - fejtette ki a zenész.

Hogy a helyzet még áttekinthetetlenebb legyen, Bérczesi a hiperkarma visszatérő lemeze előtt még rögzíti a Panírozott Barikák vers- és népdalfeldolgozás albumát, ha minden igaz, lesz szeptemberre egy Biorobot-hanghordozó is, és akkor még nem szóltunk Frenk szintén készülő harmadik szólóanyagáról.

A hiperkarma mindkét eddigi albuma szerepel a "303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz" című könyvben, amely 2008-ban jelent meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Slayer, Megadeth Budapesten: akkor jó, ha fáj!

Ismerve a két zenekar korábban nem éppen felhőtlen viszonyát igazi meglepetés volt, amikor először… Tovább olvasom