Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Még mindig van bennem egy csomó jó zene

Corey Taylor is azon muzsikusok közé tartozik, akik akkor érzik igazán jól magukat, ha leköti őket valami és ha pezseg körülöttük az élet. Sőt, ha valaki tényleg ott van a sűrűjében, akkor az Corey.
Mindkét zenekara lemezmegjelenés előtt áll (még ha a Slipknoté válogatás is), majd a maszkos brigád rövidesen újra turnéra indul, az énekes pedig mindeközben időt tudott szentelni pár európai szólóbulira – na meg egy kis beszélgetésre is velünk!..



Mire számíthat az ember egy Corey Taylor szólókoncerten? Gondolom, nem Slipknot, meg Stone Sour dalokkal tűzdeled tele a műsort.
Corey Taylor: Pedig lesz benne egy kis Slipknot, és egy kis Stone Sour is. Na meg néhány feldolgozás. Olyan programot raktam össze, amelyet remélhetőleg izgalmasnak találnak majd a srácok. Számomra ez pusztán szórakozás. Tizenhét éves korom óta csinálok akusztikus bulikat. Ez ad egy újabb lehetőséget, hogy közönség előtt játsszak. Kiállok a színpadra és mulatunk egy nagyot együtt. Legalábbis remélem, a közönség is jól fogja érezni magát.



Saját szólónótáid is vannak?
Corey: Nincsenek. Főleg a Stone Sourral és a Slipknottal írt dalaimat fogom játszani, pár feldolgozás-számmal megtoldva. Így lesz szórakoztató a dolog. Viszont ma mutatok be egy vadiúj Stone Sour nótát is a következő anyagról. Király lesz!..

Ha jót tudom, dupla albumról van szó...
Corey: Így van. Valójában két részből fog állni az anyag. Az első rész idén októberben jelenik majd meg, a második pedig várhatóan jövő év májusában. Konceptlemez lesz, olyasmi, mint egy folytatásos mozifilm. Nagyon komoly lesz! Egy komplett sztorit lehet majd végigkövetni benne, én éppen egy képregényen dolgozom, amely ehhez fog kapcsolódni, aztán lesz hozzá néhány igazán klassz dolog a honlapunkon is. Szóval rengeteg minden kötődik majd a zenéhez. Már most nagyon közel járunk a befejezéshez! Huszonnégy dalunk van, ebből mindkét albumra tizenkettő fog felkerülni. Remélem, tetszik majd a srácoknak!



A Slipknottal most válogatás-lemezre készültök, és lesz saját fesztiválotok is.
Corey: Igen, az Antennas To Hell jövő hónapban jön majd ki. Júliusban és augusztusban a Mayhem fesztiválon játszunk főzenekarként, lesz pár koncertünk Kanadában, aztán megcsináljuk a saját Knotfest bulijainkat. Ezeket már nagyon régóta szerettük volna összehozni, és most úgy tűnik, végre ennek is eljött az ideje. Ez valami egészen különleges dolog lesz!..

Szólólemezt nem tervezel?
Corey: Nem is tudom. Állandóan írok dalokat, de nem érzem még úgy, hogy megérett rá az idő. Továbbra is két csodálatos zenekar tagja vagyok, amelyekkel óriási zenét játszhatok. Talán néhány év múlva. Pillanatnyilag nem tervezek szólóalbumot, de ha eljön az ideje, akkor valószínűleg megcsinálom.

Amikor zenét írsz, tudod-e előre, hogy az éppen készülő dal a Slipknothoz vagy a Stone Sourhoz fog passzolni?
Corey: Általában elég világos elképzeléseim vannak erről. Amikor nekiállok zenét írni, kialakul egy bizonyos hangulat, és többnyire tudni fogom, hogy Stone Sour vagy Slipknot nóta születik majd. Ennek megfelelően is adom tovább az adott dalt. A Snuff tökéletes példa erre. Amikor írtam, azonnal tudtam, hogy Slipknot szám lesz. Konkrétan a Slipknotnak írtam, le is játszottam a többieknek, mire ők visszakérdeztek, hogy biztosan a Slipknotnak szántam-e, mert úgy szól, mint a Stone Sour. Aztán felvettük, és valóban Slipknot nóta kerekedett ki belőle. Mindenki hozzátette a magáét, ami nagyon feldobta, ugyanakkor az alapja megmaradt dallamosnak és melankolikusnak. Ezért akartam, hogy Slipknot dal legyen belőle, és az emberek ma is szeretik.

Hogyan indult az énekesi pályád? A dallamos vagy az extrémebb ének jött előbb? Hogyan éreztél rá, hogy mindkettőben jó vagy?
Corey: Egyértelműen a dallamokkal kezdődött minden. Amíg nem szálltam be a Slipknotba, nem is próbálkoztam az ordibálással. Azt, hogy mindkettőre képes vagyok, csak akkor fedeztem fel, amikor megtaláltam az egyensúlyt ezek között. Ez az első Slipknot album készítése során történt. Próbáltam rájönni, hogyan lehet váltogatni a kettőt. Aztán egyszer csak összeállt a kép, és onnan már könnyedén ment az egész. A többi ma már történelem...

Élőben ráadásul úgy kell ezt megoldanod, hogy közben maszkot viselsz...
Corey: Ha túl sokat agyalok rajta, nem is tudom megcsinálni. Ettől olyan trükkös az egész. Inkább hagyom, hogy ösztönösen, természetes módon jöjjön belőlem. Tízből kilencszer eszembe sem jut, hogy maszk van rajtam, annyira hozzászoktam már. Ez is hozzátartozik ahhoz, amit csinálok. A lényeg, hogy meglegyen az egyensúly. Ha túlságosan megragadok az egyik oldalon, akkor egészen biztosan nem fogok tudni átlendülni a másikra, úgyhogy gyakran kell egyensúlyoznom. Ehhez még vedd hozzá a maszkot – na, az maga az őrület!.. De rájöttem, hogyan kell csinálni, és a dolog működik!

Jó néhány zenekar lemezén bukkantál fel vendégként. Van-e olyan szereplésed ezek közül, amelyikhez a leginkább tudsz kötődni?
Corey: Jó kérdés! Nem hiszem, hogy volna köztük olyan, ami leginkább én vagyok. Vendégeskedtem mindenkinél, a Soulflytól Dave Grohlig. Vele épp a közelmúltban dolgoztam egy készülő lemezen, amelynek anyagát ő rakja össze. Egy dokumentumfilmhez csinálja, amely a híres Sound City stúdióról szól. Szóval annyi különböző zenei stílus van, amelyet szeretek, hogy nincs egyetlen olyan, amely engem jellemez, mert mindegyik jellemző rám. Ha mindezt besűríted egy albumba, az mutatja, mennyire imádom a zenét. Szóval mindez együtt példázza tökéletesen azt, amit szeretek csinálni.

Mit kell tudni a Seven Deadly Sins című könyvedről?
Corey: Egyfajta önéletrajz, sztorikat gyűjtöttem össze benne. Félig memoár, félig értekezés jellegű munka, amelyben azt fejtem ki, hogy a hét halálos bűn valójában egyáltalán nem bűn. Emberi érzelmekről van szó. Hibázunk, tanulunk belőle, és jobb emberek leszünk. Ha bűnként bélyegezzük meg ezeket, az rengeteg vétekkel és nyomással jár, amire semmi szükségünk nincs az életben. Nagyon élveztem a megírását, és jól is sikerült, roppant jó érzéssel tölt el.

Akkor már csak a filmezés maradt ki...
Corey: Rajta vagyok az ügyön! Eddig egyetlen alkalommal szerepeltem filmben, mégpedig a Slipknotos srácokkal a Rollerballban (Könyörtelen játék), kábé tíz másodpercig. Nagyszerű volt! Talán egyszer... Clownnal egyébként elindítottunk egy filmes céget Living Breathing Flims néven, és saját filmeken dolgozunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy biztosan fel is bukkanok majd valamelyikben, de azért megtörténhet. Szeretném csinálni, de nincs konkrét törekvésem ebben az irányban. Az első nálam egyértelműen a zene.

Van egy fiad. Mennyi idős most?
Corey: Kilenc, sőt hamarosan betölti a tízet. Őrült egy srác!..

Megszokta már, ahogy az apja olyan sokat van távol az otthontól?
Corey: Nagyjából igen. Szomorú, amikor dolgozom, de tudja, hogy mindig hazajövök hozzá.

Mit csinálsz otthon, amikor nem zenét írsz?
Corey: Többnyire főzök. Szeretem is csinálni, az utóbbi évek során nagyon belejöttem. Jól elvagyok otthon: főzőcskézek, takarítok, mindenféle házimunkát végzek, a családdal töltöm az időt... Amióta nem iszom, ilyesmivel kötöm le magam, és jól is érzem magamat így.

Viszonylag rövid idő alatt értél el hatalmas sikereket. Mi hajt még, és mi a következő nagy álmod, amelyet valóra szeretnél váltani?
Corey: Ez is jó kérdés! Most is rengeteg zenei ötletem van, amelyeket még nem valósítottam meg. Nem tudnám ezt leírni, inkább érzésekről beszélek. Még mindig van bennem egy csomó jó zene, amit meg akarok írni. Ebből a most következő Stone Sour lemezekre elég sokat adok ki magamból, mert nagyon tömény, sötét és nagyon dallamos, de egyben súlyos is lesz a muzsika. Aztán a zenén kívül is vannak dolgok, amelyeket meg akarok csinálni. Szeretnék mondjuk egy nagy akciófilm producere lenni, mert imádom a filmeket. Ami meg a zenélést illeti, egyszerűen csak zenét akarok írni továbbra is. Amíg pedig a rajongók mögöttem állnak, muszáj, hogy képes legyek rá. Valóban sok mindent értem el igen rövid idő alatt, amiért igen hálás is vagyok!


http://thecoreytaylor.com

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Duran Duran koncert Budapesten

A zenei világ egyik legnagyobb ikonja, a Duran Duran hosszú európai távolléte után visszatér, és… Tovább olvasom