Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Makám: blues és jazz kirándulás

A városi blues és a rock világába tett kirándulást új albumán a Makám, a hazai világzenei színtér egyik legrégibb és legfontosabb szereplője, amely a Robinzon Kruzo című anyagot pénteken mutatja be a Marczibányi Téri Művelődési Központban a fővárosban.
Krulik Zoltán, a zenekar vezetője, dalszerzője, gitárosa a Makám korábbi gyakorlatától eltérően valamennyi dalt maga énekelt fel a személyes kötődésű, kicsit visszatekintő, szövegeiben számos utalást tartalmazó anyagra.

"Nem terveztem előre, hogy ilyen nosztalgikus, emlékidézős lesz az új Makám-lemez, minden menet közben alakult ki. A Robinzon Kruzo dalainak fele két évvel ezelőtt született, amikor Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója felkért egy önálló dalestre" - mondta a zenész az MTI-nek.

Nem sokkal a 2010-es dalest után, arra építve hozta létre Krulik tavaly a RobinZon KruZo elnevezésű, urbánus zenei tartalmú projektet, amelynek szövegvilágában a velünk élő múlt és a jelen impressziói keveredtek. Az új lemez valójában ebből forrott ki - mégis Makám néven.

"Az album nem annyira a Makám világzenei hagyományait viszi tovább, de a Makám zenészei játszanak rajta, másrészt ha ezen a néven fut, akkor többen figyelnek oda rá. A dalok annyira személyesek lettek, annyira belőlem jöttek, hogy a feleségem biztatására magam énekeltem el őket" - mesélte Krulik Zoltán.

A zenész a lemez negyedik számát, a Nézem a videót című szerzeményt Orszáczky Jackie, az egykori legendás Syrius együttes 2008-ban elhunyt zeneszerzője, basszusgitárosa emlékének ajánlja.

"Nem ismertük egymást személyesen, ugyanakkor elsősorban azért lettem zenész, mert 1973-ban meghallottam a Syriust játszani, és elképedtem, micsoda új volt a hangzásuk. A Nézem a videót-ban József Attila Tiszta szívvel című megzenésített versét is éneklem, mégpedig azzal a dallammal, amit Baksa-Soós János adott elő annak idején a Kex együttessel több mint negyven évvel ezelőtt. Ezt a változatot egyébként a Syrius is játszotta, és a vers szövege akkor került különös megvilágításba, amikor Orszáczky Ausztráliába disszidált, és ha később haza-hazalátogatott, mindig újra előadta" - mondta a Makám vezetője.
Krulik Zoltán másik nagy példaképét a Cseh Tamásé című dalban idézi meg. "A szám írása előtt négy órán keresztül egyfolytában hallgattam zenéjét, illetve megnéztem róla egy emlékfilmet, utána leültem egy üveg Kéknyelűvel a balatoni éjszakában és ez a dal jött ki belőlem. Természetesen a szöveg Bereményi Géza előtt is tiszteleg".

Megemlítette, hogy a Balatoni nyár című számban - amely nyilvánvaló kikacsintás a KFT azonos című megaslágerére - régi szerelmeire tekint vissza. "Soha nem fogunk konkurenciát jelenteni a popporond szereplőire nézve, de egy kis játékot megért ez a dalcím".

A Café Babel című kompozíció a Makám egyik legsikeresebb lemezére, a 15 évvel ezelőtt azonos címmel kiadott anyagra utal, ugyanakkor a második világháborúnak, Auschwitz szörnyűségeinek víziója is megjelenik benne. "A Café Babel számomra mindig egy virtuális kávéház volt, ahol a nagyvilág tarkasága koncentrálódik, itt peregnek le a 20. század különböző történései".

Krulik Zoltán elmondta, hogy bár másfél éve gyakorolja a frontemberséget a Makám-koncerteken, azért még mindig kicsit szokatlan neki ez a szerep, hiszen az elmúlt harminc évben oldalt állt a színpadon és gitározott.

Hangsúlyozta, hogy a Robinzon Kruzo, a bluesos-rockos kirándulás ellenére már töri a fejét a Makám "klasszikus" világzenei hangzásához való visszatérésen. "Tervezek például egy szerelmes lemezt a Makámnak, és szeretném kiadni a Petri György szerelmes és halál-verseiből összeállított műsor anyagát is".

A Makám szellemi elődjének tekinthető Creativ Studio Öt (C.S.Ö.) 1975-1980 között működött, 1980-tól 1984-ig Makám és Kolinda néven létezett Krulik Zoltán zenekara, amely 1984-ben lett Makám és azóta 16 stúdiólemezt készített. Az együttes első nyolc-tíz évére alapvetően az improvizatív kamarazene és a strukturalista minimál zene volt jellemző. A Makám a kilencvenes évek közepén Grencsó István szaxofonos beszállásával a szabad zene felé mozdult el. A népdalfeldolgozások időszaka a 2000-es évek elején kezdődött.

A pénteki koncerten a Marczibányi Téri Művelődési Központban a Makámban Krulik Zoltán (ének, gitár), Hornai Zóra (vokál), Eredics Dávid (szaxofon), Zámbó Tamás (gitár), Boros Attila (basszusgitár) és Badics Márk (dob) szerepel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri szív a jazz zenében

DJABE és RASQ közös koncert készül a Richter teremben November 27-én. Tovább olvasom