Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Győri interjú 2003-ból: Joe Murányi, a Fáradhatatlan klarinétos

1967-ben Satchmo, azaz Louis Armstrong szerződtette, egyetlen fehér muzsikusaként.
Joe Murányiról sokan tudják, hogy magyar emigránsok gyermekeként az Egyesült Államokban született. Tizenhét évet töltött Roy Aldridge – a maga korában nemzetközi hírnévnek örvendő – big bandjében. 1967-ben Satchmo, azaz Louis Armstrong szerződtette, egyetlen fehér muzsikusaként. Együttműködésük Armstrong haláláig, 1971-ig tartott. Hetvenen túl is fáradhatatlanul, fiatalos lendülettel koncertezik a világon. Mint mondta Osloban és New Yorkban is van lakása, sokat utazik, szülei hazájába évente ellátogat, ezért nehéz eldöntenie, hol van az igazi otthona.

– Az édesapja Mezőkövesdről származott, de ön már az Egyesült Államokban született, emigráns szülők gyermekeként.
– Apám valóban kövesdi, édesanyám azonban győri születésű. Kicsi fiú voltam és sokat beszélt nekem a városról.

– Amerikában egyenes út vezetett addig, hogy dzsessz zenész lett?
– A szüleim gyerekkoromban magyarul beszéltek és ez megmaradt bennem. Amerikában nőttem föl. Ohióban, big bandet és szvinget hallgattuk a rádióban. Harsogott az éterben Bing Crosby. Apám magyar lemezeket hallgatott, magyar bálokba és piknikekre jártunk. Szüleim otthon magyar dalokat énekeltek. Megszerettem a zenét és a mai napig szeretem. Édesapám azt akarta, hogy hegedűs legyek. Egy leckét sikerült is vennem miss Pragertől, Clevelandben. A hegedülés azonban ebben az egy órában teljesedett ki számomra. Később megszerettem a big bandet és a szvinget. Akkoriban, a rádió aranykorában, olyanok játszottak, mint Benny Goodman, Woody Hearman. Az iskolában klarinétozni kezdtem. Eleinte csak klasszikusokat játszottam, majd indulókat. Foglalkoztatott a dzsessz is és régi Armstrong lemezeket, a New Orleansot és a Dixilandet hallgattam.

– Kapcsolatba került Louis Armstronggal. Hogyan határozta ez meg pályafutását?
– Számos jó zenésszel játszottam és a tudásom folyamatosan bővült, sokat fejlődtem. Klarinétoztam egy együttessel, úgy hívták Village Tampers. Volt egy nagy slágerünk a Washington Square. A kislemezből milliókat adtak el, siker volt...

A beszélgetés itt néhány másodpercre megszakadt. Joe Murányi ugyanis eldúdolta a dalt. (pá dom pámpám, pá tö tö tö)

... az együttessel bejártuk a világot. Eljutottunk Japánba is. A fellépéseket Joe Glaser szervezete, aki Armstrongnak is a menedzsere volt. Sikerült megismerkedni vele és épp egy klarinétost keresett. Ő szerződtetett Louis zenekarába.

– Kellett tehát egy kis szerencse is?
– Igen, szerencsésnek mondhatom magam. Jó időben, voltam jó helyen. Nem érzem magamon hogy Armstrongig felérek és szerintem senki sem érte el Louis szintjét. A zenélésen kívül is jó barátságot kötöttünk. Szeretett engem és biztosan tudta, hogy én viszont. Jól ment az egész dolog.

– Most a Jazz Steps nevű, fiatalokból álló formációval zenél együtt, de ismeretes, hogy korábban a Benkó Dixielanddel is koncertezett.
– Magyarországon több együttessel is felléptem. Játszottam a Hot Jazzel, Itzéssel, a Bohém Ragtimével, Molnár Gyulával, a Miskolci Dixieland Banddel. Jelenleg Finok Zolival és a Jazz Stepsszel. Korábban a Mendelsson Kamarazenekarral is szerepeltem együtt. Szeretek Magyarországra jönni, ismerem a magyar zenét és a középkorú dzsessz „figurákat". Sokat játszok velük. A tehetséges fiatalok produkcióit is szívesen támogatom, tanácsokkal és ha felkérnek klarinétozok is.

– Milyen a magyar dzsessz?
– Mindig jobb. Az idő múlásával sokat fejlődött.

– Azért kérdeztem, mert a mai napig vita van azon, hogy a dzsessz a fekete ember találmánya, az amerikaiak csinálták először, vagy a fehér ember keze munkája.
– Én, mint fehér ember a dzsessz világába, úgy gondolom, sokat értek a műfajhoz és védem magam. Az biztos, hogy ebben a zenében egy „erős gyökér", amit a fekete ember letett. De hangsúlyozom, mindig volt fehér ember is benne. Mindemellett a nácizmus másik oldalának tartom, ha azt mondják fekete ritmus, a feketék csinálták. Nem így van. Zongorán is játszanak egy-egy dzsessz koncerten, a hangszer azonban fehér hangszer. Hasonló a történet ha azt mondja valaki, hogy Mozart azért lett zseni és nagy ember, mert fehér volt a bőre. Armstrong sem azért volt gyönyörű és ragyogó, a legjobb dzsessz zenész, mert fekete, hanem mert zseni volt. Hozzáteszem, nem minden fekete zenész zseni.

– Mégis felteszik a kérdést és vitatkoznak, mintha erről szólna az egész.
– Az európai ember mondja leginkább: gyönyörű, ragyogó amit csinál mert amerikai fekete. Ezt már nácizmusnak tartom. Arról van szó és ami a legnagyobb baj, hogy az európaiak a szemükkel hallanak. Én szeretem a fekete zenészeket, imádom a nagyon jókat és biztos, hogy a legnagyobb nevek feketék voltak, de akármennyire messze megyünk is vissza, mindig volt köztük fehér zenész is. Afrikában például nincs dzsessz, hiába fekete szinte az egész lakosság. Mostanság ott rock and rollal „izélgetnek".

– Maradhatunk annyiban, hogy amerikai zene.
– Amerikában kezdődött és szerintem nem fekete, hanem amerikai zene. Mondok még egy példát: a ragtime-ot – ami réges régen zongorán csendült fel – művészeti dolognak nevezem, amit Liszthez lehet kapcsolni. Akkor az volt a levegőben, olyan szólók, amiket a magyar zeneszerző is produkált. A ragtime is utánzott kicsit, merített valahonnan.

– Melyek az államok legfontosabb dzsessz központjai?
– A történet leginkább New Orleansról tesz említést. Sokan mondták, még Armstrong is hogy New Orleansban kezdődött a dzsessz. Ez nincs így, benne volt az egész a levegőben és egyszerre több helyen is felszínre tört. New Orleans mindig híres, nagy dzsessz város volt, ahogy Chichago, New York, San Francisco és Kansas City is.

– Korábban a szvinges, bluezos műfaj a harmincas, negyvenes években populárisabb volt. Akkor még a fiatalok is táncoltak rá. Napjainkra azonban sokak szerint elvontabb zene lett a dzsessz.
– Az a kor amikor a dzsessz divatos lett az első világháború utáni időkre esett. A fiataloknak akkor az volt a rock and roll. Szabadságot jelentett és adott nekik a zene. Az évek folyamán a dzsessz egy kulturális műzene lett és félő, hogy a rock and roll is eltűnik. A mai fiataloknak már nincs igényük rá.

– A közönség miatt tűnnek és süllyednek el a műfajok?
– Én úgy látom, hogy Európában a dzsessz már jobban a kultúra része mint az Egyesült Államokban. Amerika nem becsül meg semmit. Mára már nem nagy cikk a szving vagy a dixieland. Megmarad ugyan és mindig jönnek fiatalok, a zene még létezik és sohasem fog meghalni, de az aranykor már nem tér vissza.

– A hetvenes éveiben jár milyen tervei vannak és honnét még a lendület?
– Terveim között szerepel, hogy befejezem a Louis Armstrongról írt monográfiát. A kötet nagy része már elkészült. Szeretném a magyar zenei gyökereket olyan felvételen bemutatni, amelyen a szving lüktetése találkozik a jellegzetes magyar harmóniákkal és hangszerekkel. Fizikailag pedig bírom és nem érzem magamon a fáradságot. Még ötletek terén is fiatalnak tartom magam és minden működik rajtam. Egyszerű dolog: a zenésznek zenélni kell.

(2003. Vasárnapi Kisalföld)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt Joe Murányi dzsesszzenész

Életének 84. évében New York-ban meghalt Joe Murányi dzsesszzenész, a Louis Armstrong All Stars… Tovább olvasom