Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Diana Krall az Arénában

Diana Krall eddig kétszer járt Magyarországon legutóbb 2009
novemberében. Mindkét alkalommal fergeteges sikerű teltházas koncertet adott, harmadik fellépésére 2012. november 13-án kedden este kerül sor a Budapest Sportarénában.
Diana Krall 1964-ben született Kanadában, Nanaimo városában. Édesapja, James Krall szintén jazz-zongorista volt, és óriási lemezgyűjtő. Diana 4 évesen zongorázni tanult, 15 évesen pedig szülővárosának lakosait kápráztatta már el játékával. Zenei képzettségét az Egyesült Államok neves konzervatóriumaiban tökéletesítette: Boston, Los Angeles, New York legjobb oktatóinál és jazz előadóinál tanult.

Első albuma 1993-ban jelent meg egy független kanadai kiadónál Stepping Out címmel, ezután évente-kétévente adott ki lemezeket, azonban a világ jazzrajongói leginkább az 1999-ben megjelent The Look Of Love albuma kapcsán ismerték meg. Ezért a lemezért Grammy díjat nyert jazz kategóriában, és az első jazz album volt a világon, amit az Év Albuma díjra is jelöltek.

Diana Krall egyike a világ legkeresettebb női jazz előadóinak, albumai milliós nagyságrendben fogynak, díjak tucatjait nyerte meg, a közönség imádja. Elsőrendű zongorajátéka, mély hangja és jellegzetes énekstílusa teljesen egyedi előadásmóddal párosul. 2003-ban férjhez ment Elvis Costellóhoz, 3 évvel később ikreknek (Dexter Henry Lorcan és Frank Harlan James) adott életet.

Miután a művésznő híres arról, hogy jobban szeret kisebb helyeken játszani, így nálunk is úgynevezett színházi kialakítású Aréna terembe lehet a belépőket megvásárolni, a vélhetően ezúttal is remek hangulatú koncertre.

Bővebb információ a www.livenation.hu oldalon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A WOK együttes tagjai kifőztek valami újat - fotók, videó

A WOK együttes "hozzávalói" három ifjú győri zenész, akik immár hat éve együtt dolgoznak, s az… Tovább olvasom