Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Budapest Bár: Hoppá!

A Hoppá! címet adta negyedik albumának a cigányzenét a füstös bárok és a modern idők muzsikájával vegyítő Budapest Bár; a műfaji és időbeli ugrásaival a korábbiaknál is sokszínűbb anyagát dupla koncerten mutatja be a produkció hétfőn és kedden a fővárosi A38 hajón.

"Ezúttal nem egy korszak feldolgozására összpontosítottunk, mint az első két lemezen tettük, ott ugyanis sok számot választottunk az 1920-as, 1930-as évek slágerei közül. Most azt akartuk, hogy minél cigányosabban szóljanak a dalok, ami pedig egyébként cigányos vagy cigánynóta, mint például az Akácos út, abból meg valami egészen mást akartunk csinálni. A válogatásnál az énekesek jóval nagyobb szerepet kaptak, mint korábban" - fejtette ki Farkas Róbert, a Budapest Bár alapítója az MTI-nek.

A hegedűn és gitáron játszó zenész kiemelte: az album címe, a Hoppá! is arra utal, hogy a Budapest Bár most még több irányba nyitott, és esetleg újabb meglepetéseket képes szerezni. Szerepel a lemezen cigány- és népzene-feldolgozás, harmincas évekbeli filmsláger, Beatles-, Doors- és Hungária-szám, táncdalfesztiválos siker, a nyolcvanas évek hazai undergroundja, még Kern András Lövölde tere, meg egy Prodigy által ismertté tett szám is.

Farkas Róbert felidézte, hogy az Európa Kiadó Toporzékolok a vágytól című száma vagy a Trabant Azt hiszem, hogy (Tűz) című dala esetében például nem volt a fejükben hangkép, mivel a nyolcvanas évek underground korszakában született szerzeményeket nemcsak cigányzenekarok nem játszották eddig, de rockzenei feldolgozás sem nagyon született.

Az énekesek közül hárman voltak különösen aktívak: Rutkai Bori (Specko Jedno) két orosz dalt hozott, Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) a nyolcvanas évek népszerű jugoszláv televíziós sorozatából, a Forró szélből ismert Surda dalát, Lovasi András (Kiscsillag) pedig a Macska-jaj című Emir Kusturica-film egyik számát, a Bubamarát - mindhárman magyar szöveget írtak az eredetire.

"A teljes csapat, tehát az öttagú Budapest Bár zenekar és a tíz énekes ötletelt együtt, a hangszerelés inkább a zenekar dolga volt. Sokat egyeztettünk, a Lövölde teret például Kiss Tibi és Szűcs Krisztián is el akarta énekelni, a Bubamarát (magyar címe Szilvafácska lett) szinte véletlenül vettük elő, a Toporzékolok... után meg harmóniailag nagyon illett Astor Piazzolla Libertangójának Grace Jones-féle verziója, így hiába külön trackek a CD-n, a két szám egybefolyik. Másik Jánosnak három dalát is feldolgoztuk, korábban magam sem tudtam, hogy a Trabant-számnak ő írta a zenéjét" - idézte fel Farkas Róbert.

A Budapest Bár zenekarban Farkas Róbert mellett Farkas Mihály játszik cimbalmon, Ökrös Károly harmonikán, Farkas Richárd bőgőn és nemrég óta dobosa, ütőhangszerese is van a csapatnak Kisvári Ferenc személyében. Ez egyben azt jelenti, hogy Frenk (Hiperkarma) már nem dobol többet, kizárólag énekel. A még nem említett énekesek: Behumi Dóri, Ferenczi György, Keleti András, Kollár-Klemencz László és Németh Juci.

A Hoppá!-t a Sony Music adta ki. Farkas Róbert elmondta, hogy a hétfői és a keddi koncerten az A38-on az új lemez valamennyi számát eljátsszák, emellett természetesen a korábbi sikereket is. A Szilvafácskához elkészült egy videoklip, amelyben a zenekar egy régi, nyitott Ikarus buszon járja a várost.

A hagyományokhoz híven ősszel lesz díszletes-jelmezes színházi bemutató, amelyet a tervek szerint ismét Pál Kálmán rendez majd.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befellegzett a legnagyobb hazai reggae fesztiválnak?

Egy kormányrendelet miatt szakad meg idén a húsz éve folyamatosan megrendezett Reggae Camp… Tovább olvasom