Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Bruce Dickinson többet fut, mint a mennyei bajnokság bármely tagja

˝A Moonchild úgy robbant be, hogy már attól féltem benyit édesapám, és lehalkíttatja˝. Beszámoló sok fotóval az Iron Maiden budapesti koncertjéről.

Miután levittem a kutyát, leakasztottam a Delorean slusszkulcsát, bevágtam magam a volán mögé, beállítottam a dátumot, majd kihajtva a főútra, odaléptem a kicsikének, és pontosan 88 mérföld/óránál kilőttem magam, vissza 19fuckin'88-ba! Elnézve az Aréna körül lődörgő népséget, a rengeteg fiatal kölköt, akik a vadiúj Maiden pólójukban feszítettek a fater mellett, akin meg a vadiúj verzéje foszlott csendben, elbizonytalanodtam: vajon jó dátumot adtam meg?

Galéria!

Mialatt selfiek százainak készítésétől volt hangos a tér, csendben lecsekkoltam a kezdési időpontokat, és kikerekedett szemmel nyugtáztam, hogy az Anthrax hamarosan kezd, a Maiden pedig olyan korán fejezi be, hogy a Trafikban a punkok olyankor még be sem engednek! Ha már így alakult, sietősre vettem, és széles mosollyal az arcomon, beálltam az állóhelyek egyik első közeli sorába. Persze nem a kiemeltbe. Kiemelt állóhely! A rock&roll tarkón lövése.

Kiemelt állóhely, kiemelt összegért, a falon körbe multik neonfénnyel retinába égő hirdetései, biztonsági emberek garmadája, kordon kordon hátán, szabályok, házirend, tiszta udvar, rendes ház.

Annyira európai, hogy a bőrömön apró kiütések jelennek meg. Mindezeken a felemás érzéseken felülemelkedve, azért jöttöm egyik legfőbb oka pont a helyszín volt, hiszen egy stadion zenekart lehetett arénás körülmények közt meglesni, ami elvileg jobb hangulatot, jobb hangzást, és közvetlenebb élményt is garantál.

Tavaly az Anthrax, Belladonnával először, ellátogatott a Parkba, és egy nagyon korrekt bulit nyomott. Nagyjából mindenki tudja, mit várhat egy ilyen státuszú zenekartól ,azért az érezhető volt, hogy nem a '96-os John Bush-os bulit nézzük. A Big Four-ral újra reflektorfénybe került zenekar Scott Ian-nel az élen, kisajtolta az utolsó centet is a gépezetből, de ne sajnáljuk tőlük: bőven megérdemelték a méltatlan mellőzés után, amit elszenvedtek a 90-es évek alatt. Az más kérdés, hogy ebből talán Bushnak is juthatott volna, aki életben tartotta őket. Talán nem árt megemlítenem, hogy 1987-ben az Indians volt az, ami a trash, és azon át mindabba az irányba indított, ahol jelenleg vagyok. Ezért hálátlan dolog az ikonjaimról olyat írni, hogy a ma esti koncert roppant gyengus volt.

A hordóként kongó csarnoktól minden esszencia elillant, az ének, a dobok, a vastag gitársound, mind kuka. Az előzenekari státusz említése ezen a szinten oktalan, senki sem tenné meg Scott Ian-nal, hogy nem adja meg, amit kér. Egész egyszerűen nem tud érvényesülni a zenéjük ebben a hodályban, és hiába a Caught In The Mosh, Madhouse, Got the Time kezdés, az Indians-ig a gondolataim hangosabbak voltak. Ott picit javult a helyzet, de a Fight 'Em 'Til You Can't egy hibás választás, nem is beszélve az AC/DC lakóssági TNT nótájáról, ami giga budget húzás egy 8 számos setlist, és a fennmaradó opciók tudatában. I am the Law és Antisocial, és már vége is. Mély nyomot nem hagyott bennem, bár ennél többet reméltem. Előzetesen böngészve az eddigi állomások dalcsokrát, még így is jó, hogy beérték egy feldolival, több helyen hármat nyomtak. Remélem legközelebb egy izzadságszagú klubban láthatom őket, az az Anthrax pályája 2014-ben!


Az átszerelés alatt feltűnt, hogy a színpad roppant puritán. A XXI században nem kell már mázsás díszletekkel vacakolni, elég egy jó vizuál szakember, és a megfelelő technika, és csoda dolgokat lehet a műsorba injektálni. Nem feltétlenül értek egyet ezzel, talán a fizikailag tapintható díszlet nem gazdaságos, de pótolhatatlan. Azért így is jutott látványelem, ami az Iron Maiden részét képezi a kezdetek óta. Páran meg is említettük, hogy ez úgy lehetett volna autentikus old school buli, ha Belladonna helyett Neil Turbin, Dickinson helyett pedig a megfelelő nótákat Di'Anno adja elő.Onnantól Jézus feltámadását is oda vizuálhatták volna a vásznakra. Azért a Maidennek legyen mondva, a koncert felvezetőjében megidézték Di'Annot, majd a fények elhalkultak, és kezdetét vette az időutazás vissza a gyerekkorba.

A Moonchild úgy robbant be, hogy már attól féltem benyit édesapám, és lehalkíttatja. A hangzás lényegesen javult, köszönhetően a hodályt fullra megtöltő embertömegnek, akik elnyeltek valamennyit a felesleges zajból, de a tökéletestől még így is messze járt. Csak sejtésem van, de Nicko McBrain sem hallotta jól, amit kellett volna, sokat tévesztett az első 3-4 nóta alatt. Can I Play With Madness, 2 Minutes To Midnight, Revelations, majd az első jele annak, hogy végre elkaptam a fonalát a bulinak: megjelentek a libabőrök a karomon a Trooper első hangjai hallatán. Végre igazán élveztem a koncertet, és a talált fonalat már nem is engedtem a buli végéig! Önfeledten énekeltem a Number of the Beast vagy Fear of the Dark sorait, és szomorúan konstatáltam, hogy hipp-hopp elértünk az Iron Maiden-ig, ami a rendes játékidő végét is jelentette. Sok időt nem pihentek, gyorsan lezavarták az Aces High-t, The Evil That Men Do-t és a Sanctuary-t, majd könnyes pá, amit meg sem vártam, hazarongyoltam, hogy Ti ezt mihamarabb olvashassátok.


Nehéz egyértelmű állást foglalni, talán nem is kell. Irigylésre méltóan friss ez a banda a színpadon. Bruce Dickinson többet fut még mindig, mint a mennyei bajnokság bármely tagja, Steve Harris ugyanazzal a fanatizmussal pengeti a négyhúrost, miközben grimaszol, vigyorog, vicsorog, és Adrian Smith kerek arcáról letörölhetetlen mosolya is csak azt igazolja, hogy ebben a dübörgő gépezetben azért még mindig az ember a fő mozgató erő.

A setlist olyan-amilyen. Van akinek tökéletes volt így, én 3-4 nótát le tudtam volna cserélni, az Anthraxéről nem is beszélve. Sok idő telt el, hogy ilyen monstre koncertre mentem, és most is csak arról győződtem meg, hogy a komoly dolgok a klubokban történnek, ezek az aréna/stadion/fesztivál bulik pedig csak a színház.

Cirkusz a népnek, sajnos a lehető leginstantabb formában, és tartok tőle, hogy ami '88-ban életre szólt volna, az most egy kellemes kedd estére volt elegendő.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Aerodrome Fesztivál először Magyarországon

2014-ben hazánkig is elér az Aerodrome Fesztivál: június 16-án ugyanis a Budapest Park színpadán fog… Tovább olvasom