A zenei világ egyik legnagyobb ikonja, a Duran Duran hosszú európai távolléte után visszatér, és 2012. június 28-án a Budapest Sportarénában ad koncertet.
Zeneszerző, énekes, író, színész, aktivista – Sting New Castle ban született, Angliában, mielőtt 1977-ben Londonba ment és megalapította Stewart Copeland és Andy Summers társaságában a The Police zenekart.
Hatvannyolc esztendős korában elhunyt Pete Cosey amerikai dzsesszgitáros, aki elsősorban Miles Davis 1970-es évekbeli elektronikus zenei formációjában való közreműködésével vált ismertté.
Ha a pénteki napot a beduinok uralták akkor valószínűleg a szombati napra valami mocsári lény illene, mert hol eleredő, hol abbamaradó eső áztatta a Pannon sivatagot.
Már a Steel Panther-re is nagy tömeg gyűlt össze a délutáni órákban, de a tömeg a Killswitch Engage öt órakor kezdődő fellépésére hízott meg igazán.
Harmincharmadszor rendezik meg a Kaláka Fesztivált, amely ezúttal június 29. és július 1. között, és az eddigi diósgyőri rendezvények után új helyszínen, az egri várban lesz.

Ha képben van és képbe is akar kerülni, feltétlenül menjen el június 16-án, szombaton este 6 órára a Szépművészeti Múzeumhoz és hallgassa meg a Budapesti Fesztiválzenekar történetének legrövidebb – ingyenes – koncertjét!
Június 3-án egy öt zenekarból álló extrém metal különítmény érkezik a budapesti Club 202-be, köztük a lengyel színtér legjobbjai: hosszú évek után főzenekari műsorral tér vissza a Behemoth, és színpadra lép a Vader is.
Mindössze három fesztiválon, a VOLT-on, a Heineken Balaton Soundon és a jubileumi Szigeten lesz idén nyáron látható és hallható az “Év hazai elektromos zenei produkciója" díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi.
Adrenaline Mob, vagyis „Adrenalin Bagázs”. Ez a neve annak a nemrég alakult „zenei galerinek”, amelynek a Symphony X énekes Russel Allen, a korábbi Dream Theater és Avenged Sevenfold dobos Mike Portnoy, és a Sonic Stomp pengetős zsenije, Mike Orlando képezi alapító tagságát.
Adrenaline Mob, vagyis „Adrenalin Bagázs". Ez a neve annak a nemrég alakult „zenei galerinek", amelynek a Symphony X énekes Russel Allen, a korábbi Dream Theater és Avenged Sevenfold dobos Mike Portnoy, és a Sonic Stomp pengetős zsenije, Mike Orlando képezi alapító tagságát.
Május 27-én Budapesten, a Petőfi Csarnokban köszönhetjük a nemrég új lemezt kiadó dán Royal Hunt zenekart. A fennállása során több mint egymillió lemezt eladó együttes 13 év után ismét egyesítette erőit az egykori énekessel, DC Cooperrel, visszatérve ezzel a zenekar kétévtizeddel ezelőtti klasszikus hangzásvilágához. Bombasztikus billentyű futamok, epikus rockzene hatalmas dallamokkal!
Mínusz második napot is tartanak az idei, 20. Sziget fesztiválon: augusztus 5-én vasárnap az 5. magyar dal napját rendezik meg több mint hetven előadóval, tizenegy órán át.
1967-ben Satchmo, azaz Louis Armstrong szerződtette, egyetlen fehér muzsikusaként.
Életének 84. évében New York-ban meghalt Joe Murányi dzsesszzenész, a Louis Armstrong All Stars utolsó klarinétosa. A zenész édesanyja egy Győr melletti faluból származott.
A tavalyi év egyik nagy visszatérője, a műfajteremtő kaliforniai zenekar idén is visszatér Magyarországra. A Kyuss LIVES! a nagy sikerű Pecsa-koncert után idén május 29-én a Barba Negra Music Clubba várja a stoner rock híveket.
Nagy megtiszteltetés ért minket azáltal, hogy az Omega együttes basszusgitárosa és legfőbb dalszerzője, Mihály Tamás (Misi) a jubileumi turné kellős közepén leült munkatársunkkal egy kellemes beszélgetésre.
Izgalmas időszak elé néz a megújult Colorstar.
Kettős jubileumot ünnepel 2012-ben az ország egyik legnevesebb dalszövegírója, Horváth Attila. Januárban töltötte be hatvanadik életévét, s éppen négy évtizede, hogy megjelent a Taurus együttes első kislemeze, amellyel elindult szövegírói pályája.
Friss zenék a FEZEN-en: a thrash metal legnagyobbjai közül augusztusban a Testament látogat el a FEZEN-re.
