Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

A VOLT-ra összeáll az URH

Tizennyolc év után újra színpadra lép az 1981-ben feloszlott URH zenekar. Az Ultra Rock Hírügynökség július 5-én a soproni VOLT Fesztiválon és az augusztusi Sziget Fesztiválon ad koncertet.

A magyar underground másik meghatározó zenekara, a szintén feloszlott F.O. System a VOLT-on lép fel július 2-án. A magyar rocktörténet meghatározó zenekara, az URH 1980-ban alakult - alapítói: Menyhárt Jenő, Müller Péter, Kiss László és Salamon András.

Az Ultra Rock Hírügynökség a szakírók szerint igazi rock and rollt teremtett. A zenekar provokatív zenei repertoárját megismerhette a zuglói Kassák Klub közönsége, és a Budapesti Műszaki Egyetem Bercsényi kollégiumának hallgatósága. Fél évvel az indulás után, 1981. március 29-én búcsúkoncertet adott az URH, a törzshelyüknek számító Kassák Klubban. Menyhárt Jenő és Kiss László hamarosan megalakította az Európa Kiadót, Müller Péter pedig átlépett a Kontroll Csoportba.

URH: Müller Péter és Menyhárt Jenő.
URH: Müller Péter és Menyhárt Jenő.

A negyedik alapítótag, Salamon András felhagyott a zenéléssel, filmrendező lett. Feloszlása után öt évvel, két utolsó utáni koncertet adott az URH a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem könyvtárépületének udvarán. Újabb öt év elteltével, 1990-ben jött az utolsó utáni koncert, Csak egy parti címmel. 2008 nyarán, tizennyolc év elteltével ismét összeáll az URH. Az utolsó utáni-utáni koncerteken a közönség ismét meghallgathatja az Ismeretlen katona, a Pokoli aranykor, vagy a Van-e élet a Földön című ma már klasszikusnak számító URH dalokat.

A F.O.(Fuck Off) System zenekar 1986-ban alakult - alapítói: Mátyás Attila, Jerabek Csaba és Miklós Péter. A '80-as évek végének legfontosabb hazai underground csapataként számon tartott együttes, 1991-ben búcsúkoncertet adott. Két évvel ezelőtt azonban újra összeálltak. A zenekar teltházas koncertet adott a Petőfi Csarnokban, majd ugyanebben az évben a VOLT Fesztiválon léptek fel. A F.O.System idén ismét színpadra lép július 2-án a Volt Fesztiválon.

Olvasóink írták

  • 3. zseta 2008. július 11. 09:28
    „Jó ez a zene, de nem a fesztiválra és nem nagyszínpadra való, ez kiderült a koncerten. Persze nem is lehet egy egyetemi klub hangulatát várni, mikor a mellettem lévő srácok hajáról csöpögött a sör, és észre sem vették, hogy elkezdődött egy szám...”
  • 2. Mike__ 2008. július 06. 22:14
    „Ritka sz@r zenét nyom az URH!!! alig lehetett kibírni :S”
  • 1. Simi 2008. május 15. 17:24
    „Én ott leszek!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A VOLT nyitja a fesztiválszezont

Sopron - Július első hétvégéjén az idei évben is a Soproni VOLT Fesztivál nyitja a nyári… Tovább olvasom