Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Uganda: Még járni sem tudnak, de már koldulnak

Gyakran látni Uganda fővárosának, Kampala utcáin magányos gyerek koldusokat. Némelyik még nincs egy éves sem. Élet-halál kérdése, hogy kapnak némi aprót vagy sem: bár nem is tudnak még igazán róla, ők tartják el családjukat. Egy asszony úgy döntött: véget vet ennek a szörnyűségnek.
Mindennapos látvány Kampalában: egyedül hagyott gyerekek ülnek az utca aszfaltján, és pénzért, élelemért könyörögnek. A csupasz föld hideg, de nem mehetnek haza, mert kell a pénz. Betty Iryemának például azért, hogy orvoshoz vihesse két éves lányát, Namulit. A kisgyereknek glaukómája van, egy gyulladás elérte a szemét, és alig lát. Sokkoló és szívszaggató a látvány: az egyetlen pénzkereső a családban Namuli. Annyira kicsi, hogy szinte nem is érti, mi történik, csak azt tudja, pénzt kell kérnie. Betty egy éves kora óta rakja ki az utcára Namulit az ugandai fővárosban, hogy a kislány pénzt kolduljon a járókelőktől. Aztán egyedül hagyja őt a több mint harminc fokos hőségben, víz és élelem nélkül. Miközben a kislány azért küzd, hogy ne aludjon el az utcán, tudja, hogy nagyon nehéz nap vár rá. Nézi a mellette elhaladók cipőit, és közben azt látja, hogy nem sokkal arrébb 11-12 éves lányok játszanak. Ők ébresztik fel Namulit, ha elaludna, és összeszedik tőle a pénzt, amit kap.

Nem arról van szó, hogy a 32 éves Betty nem szereti a kislányát, vagy nem szerette másik öt gyermekét, akik tipegő korukban szintén koldulni kényszerültek.


- Ahogyan minden anya, én is rosszul érzem magam ettől. De a Namuli által keresett pénz nélkül nem lenne ennivalónk, ruhánk. Ez az egyetlen lehetőségünk arra, hogy életben maradjunk – mondja Betty. És hogy mért nem ül a lánya mellett? Mért nem koldul vele együtt? A válasz egyszerű: azért, mert a tipegők több pénzt kapnak, ha egyedül "dolgoznak".

Az utcán egyedül kolduló, szinte még járni sem tudó gyerekek látványa megszokott Kampalában. Szinte minden gyerek koldult kiskorában, a nagyobbak pedig "bérbe vesznek" egy tipegőt az anyjától, és elosztják a bevételt.

Nagyon sok anya érkezik a gyerekével a Karamoja régióból, ahol a lakosság zöme még ma is nomád életmódot folytatna, ha nem mosta volna el az árvíz az otthonukat. Az Unicef becslése szerint hozzávetőlegesen15 000 karamojai nő és gyerek él Kampala utcáin.

Betty legidősebb gyereke, a 12 éves Agan visszatért Karamojába - kilencórányi autóútra, északra fekszik fővárostól. A nagymamája vigyáz rá. Ő és Namuli Betty két túlélő gyerekei. Kettő betegségben halt meg, kettő pedig akkor tűnt el Betty szeme elől, miközben az utcákat járó ugandai szociális munkások elől menekültek.


Bár nagyon sok középosztálybeli ugandai gyakorlatilag átlép ezeken a kolduló kisbabákon, amikor reggel munkába megy, él egy asszon 4000 mérfölddel arrébb, West Sussexben, aki mindezt másképp gondolja. Sőt, az életét tette fel arra, hgoy ezen változtasson.

A 41 éves kétgyermekes Maureen Mwagale a Gatwick-i repülőtéren dolgozik a polgári légi szolgálatnál. Ugandában született, 21 éve vándorolt be az Egyesült Királyságba. Maureen Kampalában élte le gyerekkorát, távol azoktól a helyektől, ahol az olyan nők, mint Betty gyermekeikkel együtt megfordulnak. Marueen apja a textiliparban dolgozott adminisztrátorként, az anyja háztartásbeli volt. Maureenék nagyon jól éltek, a kislány magániskolába járt.

2008 augusztusában Maureen kapott egy újságot az unokahúgától, Lulitól, méghozzá az Uganda’s Monitor egyik kiadását. Abban olvasott egy cikket az utcán kolduló kisgyerekekről. Eszébe jutott saját gyermekkora.

- Soha nem láttam utcán kolduló kisbabákat gyerekkoromban – mondta Maureen, akinek az édesanyja még mindig az ugandai fővárosban él. – Akkor is voltak szegények, de soha nem láttunk ilyesmit. Így hát elhatároztam tenni fogok valamit ez ellen.


Decemberben Maureen már egy Kampala felé tartó repülőn ült, két kamasz fiát otthon hagyta. Poggyászában ott volt rengeteg ruha és cipő, amelyet kollégái valamint templomának gyülekezeti tagjai adtak össze.

De semmi sem készítette fel arra a látványra, ami Kampalában a szeme elé tárult.

- Csak álltam és sírtam. A kolduló kisbabák látványa szívet facsaró volt, teljes szívemből sajnáltam őket, és csak zokogtam, zokogtam. Láttam nagyon sok jólétben élő embert, ahogy beszáll a kocsijába, vagy bemegy a boltba, és közben egyszerűen elmegy ezek mellett a gyerekek mellett úgy, hogy észre sem veszi őket. Azt mondják: Ja, igen, ők csak a karamojaiak. Igen, de ugyanakkor emberi lényeke is, akiknek a koldulás az egyetlen esélyük arra, hogy életben maradjanak. A legborzalmasabb, hogy ezeket a babákat megtanították: nem szabad sírni. Csak ülnek ott a hőségben egész álló nap, alig kapnak enni, és amikor nem nyújtják koldulásra a kis kezüket, a nagyobb lányok adnak nekik egy pofont. Ezek a gyerekek nem ilyen bánásmódot érdemelnek. Szinte már olyanok, mint a zombik. Ez a látvány egyszerűen elviselhetetlenül szomorú.

Végül Maureen cselekedett: bérelt egy báltermet és karácsonyi partit szervezett, amilyennek bevételét a karamojai közösség- gyerekek, bányászok és anyák – számára ajánlotta fel. Cipőket, ruhákat és ajándékokat vásároltak nekik a bevételből. Emellett ízletes ételekkel látták el őket. A gyerekekkel együtt énekeltek, táncoltak az adományok átadásakor.


Egy hat éves fiú azt mondta Maureen-nak: "Soha nem álmodhattam arról, hogy életemben egyszer cipő lesz a lábamon!"

Maureen azt mondta, tisztában volt azzal, hogy csak úgy fogják elhinni a kolduló kisbabák történetét Angliában, ha kézzel fogható bizonyítékot mutat be a gyermekkoldusokról. Ezért 2009 áprilisában visszatért Kampalába, és fotókat valamint videofilmet készített az utcán kolduló kisbabákról. Felfedezte, hogy a gyerekek közül többen szenvednek maláriától, így elintézte, hogy rendszeres fizetség ellenében a helyi klinika ellássa őket.

A gyerekekkel való törődésen keresztül Maureen elnyerte az anyák bizalmát is, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy kitalálja, hogyan segíthetne rajtuk.

Maureen azt mesélte: nagyon sok lány prostituáltként végzi. Szinte gyerekként szülnek gyereket, akit aztán kiraknak az utcára koldulni, és így tovább, újra meg újra ez történik.

Maureen úgy gondolta: olyan tevékenységet kell az anyáknak kitalálni, amivel pénzt tudnak keresni, és akkor majd nem teszik ki gyerekeiket az utca betonjára koldulni. Arra gondolt, a nyaklánckészítés jó lenne. Felfogadott egy kézműves-tanárt, hogy megtanítsa az anyákat nyakláncot készíteni. Az órákat Maureen anyjának a kertjében tartották. A tanfolyamra 15 anya jelentkezett, ők ma már rendszeres fizetéssel rendelkeznek, és rendes ételt is kapnak Maureen anyukája jóvoltából.


Miközben az anyák megtanultak nyakláncot készíteni és elkezdték a munkát, Maureen hazautazott. Az elkészült ékszereket az édesanyja küldi neki postán. A barátok, a kollégák szívesen vásárolnak belőle, Maureen pedig elküldi a pénzt az anyáknak, akik élelmiszert, ruhát vásárolnak belőle és persze alapanyagokat az újabb nyakláncok gyártásához.

- Az anyák először hezitáltak, hogy belefogjanak-e ebbe a munkába, hiszen nem látnak azonnal pénzt belőle, de végül is nem bánták meg a döntésüket - mondta Maureen. Ma már nem kell a kisbabájukat kitenni az utcára koldulni.

Maureen és családja idén karácsonykor Ugandába utazik.

- Az, hogy ezeknek a nőknek tudok segíteni, megváltoztatta az életemet – mondta. – A fiaim a kinőtt ruhájukat, cipőjüket a karamojai gyerekeknek adják. Még ha csak ötven négy vagy öt gyermekes anyának is tudok most segíteni, tudom, hogy ők boldogok.

Aki segíteni szeretne, az látogassa meg a kaana.org.uk honlapot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rituális gyilkosság áldozata lehetett a vaskori férfi

Rituális gyilkosság áldozata lehetett az a vaskori férfi, akinek koponyájára a Yorki Egyetem új… Tovább olvasom