Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Szenzációs felfedezés az AIDS-vakcina előállításához

Amerikai kutatók szenzációs felfedezést tettek az AIDS-vakcina előállításához; kimutattak az emberi vérben két olyan antitestet, amely a betegséget okozó számos HIV-törzs semlegesítésére képes.
A Nemzetközi AIDS Vakcina Kezdeményezés (IAVI) kaliforniai kutatói egy HIV-vel fertőzött afrikai személy vérében fedezték fel az immunrendszer által gyártott különleges képességű molekulákat - olvasható a Science tudományos folyóirat csütörtöki számában közölt tanulmányban.

Az antitestek a HIV-vírus egy olyan pontját támadják meg, amely könnyen hozzáférhető és "nagy mértékű állandóságot" mutat, vagyis útgy tűnik, nem változik időről időre. A felfedezés új kulcsot jelenthet az AIDS-vakcinával kapcsolatos kutatások felgyorsításában - mondta Wayne Koff, a New York-i központú IAVI kutatási alelnöke.

Az AIDS-vakcina megteremtését célzó kutatások eddig teljes kudarccal jártak; a betegség ellenszerének megtalálását nagy mértékben nehezítette, hogy a HIV-vírus minden más vírusnál sokkal gyorsabb ütemben mutálódik. Az utóbbi években csak két vakcinajelölt jutott el a klinikai tesztelésig, de azok is kudarcot vallottak, ezért újabb kétség merült fel, hogy valaha is elő lehet-e állítani hatékony ellenszert.

A kaliforniai tudósok úgy látják: képesek előállítani hatékony oltóanyagot, ha ezeknek a közömbösítő antitesteknek az előállítására tudják serkenteni a szervezetet még a HIV-fertőzés előtt. A kutatók több mint egy évtizede most először találtak ilyen antitesteket, amelyek működése a korábban már felfedezett négy hasonló, de elsősorban az amerikai és európai HIV-altípusokkal szemben hatásos antitestnél jobban felhasználható egy általános vakcina előállításához. Laboratóriumi körülmények között az új antitestek 10-szer hatékonyabbak a régieknél. Széles körű semlegesítő hatásuk annak köszönhető, hogy a vírusnak egy olyan részét támadják, amely nem változik.

A két újonnan felfedezett antitest a világ különböző részeiből származó, 162 tesztelt HIV-törzs közül 120-130-at képesek semlegesíteni - mutatott rá Dennis Burton, a tanulmány egyik szerzője. A PG9 és PG16 jelű új antitesteket egy új vérvizsgálati módszer segítségével fedezték fel; a kutatásban 1800 HIV-fertőzött önkéntes vett részt hét afrikai országból, továbbá Thaiföldről, Ausztráliából, Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból. A kutatók abban reménykednek, hogy a Theraclone Sciences és a Monogram Biosciences amerikai biotechnológiai cégek által kifejlesztett korszerű vérvizsgálati eljárással az elkövetkező hónapokban további széleskörűen semlegesítő hatású antitesteket találnak. A szakértők ugyanakkor rámutattak: még ha sikeresen is folytatódnak a kutatások, egy valódi, kipróbált AIDS-ellenes vakcina előállítására valószínűleg még évekig várni kell.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Valódi lehet a kép: Lenin Hitlerrel sakkozik

Száz évvel ezelőtt egy bécsi zsidó család házában együtt sakkozott Lenin és Hitler: rézkarcon örökítették meg őket. Tovább olvasom